Gerincre vágva

Ha a macsó-irodalomnak lehetne fejedelme, akkor Hemingway kénytelen lenne McCarthynak adni a fele királyságát. A Vad lovak széllelbélelt ösvényeken kóborló, kevésszavú, forrószívű hősei más formában, más könyvekből már ismerősek lehetnek, akárcsak a történet a maga útját járó, felnőtté váló fiúról, mégis, ami az átlagregények fölé emeli a trilógia első részét, az a rendkívül erős atmoszféra, ami szinte észrevétlenül szippant be már az első oldalakon. McCarthy erős kézzel ragadja meg olvasói figyelmét, és csak néha-néha enged a szorításon.

A Cafeblog arra gondolt, hogy csap egy kis purparlét a női bloggerek körül, és jól megversenyezteti őket. A fiúknak most nem terem babér, sajnos. Viszont szavazhatnak ők is (itt található egy csudálatos lista), mégpedig február 17-ig. Igaz, mindez facebookos regisztrációhoz kötött (a lájk nem elég, szavazni kell, elvtársak, egy ilyen magentaszínű izét kell nyomkodni szorgosan). A Gerincre vágva valahol most a 69. hely közelében dekkol, hálás köszönetem anyukámnak mindenkinek, aki eddig is megtisztelt.

Ja, és ne felejtsétek, holnap frissülünk!

Vannak könyvek, melyeket nem lehet csak úgy kutyafuttában, szimpla agyzsibbasztóként olvasgatni, mert annyira leköti és magának követeli az ember figyelmét, hogy az olvasó kénytelen minden idegszálával az adott regényre koncentrálni. Szerintem ilyen a mostani versenyzőnk is, ezért is veszek egy nagy levegőt, mielőtt belevágnék a nagy McCarthy-maratonba. Igazán fontos íróról van szó, és nem csak azért, mert a neves irodalomkritikus, Harold Bloom szerint Cormac McCarthy – Don DeLillo, Thomas Pynchon és Philip Roth mellett – a legnagyobb, legnagyszerűbb amerikai írók közé tartozik. Ha kíváncsiak vagytok, miért, tartsátok ujjatokat a blog ütőerén, a következő napokban ugyanis a Határvidék-trilógia két, eddig magyarul megjelent kötete, a Vad lovak és az Átkelés kerül terítékre.

Az életünk egy szatyor, erős, vastag falú, melybe néha véletlenszerűen, néha tudatosan dobáljuk bele a dolgainkat, de ha nem vigyázunk, könnyen elszakad, és hiába gondoljuk, hogy szorosan markoljuk, kipotyog belőle minden apró kacat. A Kerékgyártó-féle Rükverc színpadi megálmodóinak is valami ilyesmi járhatott a fejében, a darab ugyanis, melyet csütörtökön játszottak először a Katonában, egy óriási szatyorban játszódik. Nagybevásárlást végző háziasszonyok és a kukák között tébláboló guberálók kezében látni ilyet, meg most, a Kamra színpadán.

A kilencvenes évek elején jelent meg eredetileg a Riga kutyái, akkor, amikor Lettország kivált a Szovjetunióból és kikiáltotta a függetlenségét. Több mint húsz év telt el azóta, és úgy látszik a nagy skandináv-őrület kellett ahhoz, hogy tavaly végre magyarul is megjelenjen a regény.

Ha F. Scott Fitzgerald az elveszett nemzedék, az illúzióját veszített és nem ritkán lecsúszóban lévő felső-középosztály krónikása, akkor Dashiell Hammett is feltétlenül ugyanez, legfeljebb alulnézetből. Az ő szereplői szinte kivétel nélkül a társadalmon kívül, vagy annak legszélén helyezkednek el, még úgy is, ha ránézésre a közösség megbecsült tagjainak számítanak.

„- Mi volt, ami annak idején, amikor először olvastad, megfogott A londoni férfi-ban?
- Hogy egy pali éjszaka dolgozik, fönn ül egy toronyban, sötét van, csönd van, hullámzik a tenger, jön egy hajó, lejönnek róla sötét árnyékok, ennyi.”

Tarr Béla nyilatkozta a fentieket, miután az általa rendezett Simenon-adaptáció bekerült a cannes-i filmfesztivál versenyszekciójába. Georges Simenon kisregénye szerint a „palit”, akinek az a dolga, hogy egész éjszaka egy őrtoronyban üljön a kikötő mellett, és állítgassa a váltókat, Maloinnek hívják. Középkorú férfi, aki tulajdonképpen egészen jól eléldegél, felesége mindenben kiszolgálja otthon, a munkája nem túl megerőltető, és néhanapján még a helyi mulatóban dolgozó csábos Camélia szolgálataira is futja a pénzéből.

Hűséges típus vagyok, és bár több antikváriumba is be-bejárok, de évek óta ugyanaz a kettő a kedvencem. A Központi Antikváriumban elsősorban történelmi könyveket kerestem szinte mindig, de szeretem, hogy tele van metszetekkel, elég tágas, az eladók pedig kivétel nélkül nagyon kedvesek. A Múzeum Antikvárium ezzel szemben olyan, mint egy megkopott, de még mindig tetszetős pici ékszerdoboz: itt vettem életem egyik legjobb szakácskönyvét, pár művészeti albumot, meg egy csomó szépirodalmat, és persze történelmi könyveket. A legutóbbi alkalommal azonban kimondottan a krimikre mentem rá, és már alig várom, hogy végre terítékre kerüljenek. Az első egy igazi oldszkúl darab, már ami a kiadást, egy 1986-os Georges Simenon, benne két történettel, A londoni férfi + Maigret és a borkereskedő.  A klasszikus vonalat erősíti a hardboiled nagymestere, Dashiell Hammett A férfi, akit Spade-nek hívtak című kötete. Zárásként egy frissebb darabot hoztam: magyarul tavaly jelent meg Henning Mankell Riga kutyái című kötete, melyben Wallander felügyelőt ezúttal Kelet-Európába vezeti a jó (vagy a rossz?) sorsa.

Minden ízében gondolatébresztő Máté Gábor eredetileg 2003-ban, magyarul pedig 2011-ben megjelent A test lázadása című kötete. A tézise nagyon leegyszerűsítve úgy foglalható talán össze, hogy a különböző daganatos vagy krónikus betegségek hátterében nagyon sokszor valamilyen elfojtott gyerekkori trauma, fel nem dolgozott családi konfliktus vagy egyéb társadalmi probléma áll.

Divatja van az irodalmi bulvárnak, széles e hazában boldog-boldogtalan azon csámcsog már egy ideje, hogy ötven-hatvan-száz évvel ezelőtt ki kivel és hogyan, és kivel nem és miért nem. Mondhatná erre a gyanútlan olvasó, hogy ebbe az áramlatba kiválóan illeszkedik Vajda Miklós könyve is, de aki ismeri egy kicsit is írói előéletét (gondolok itt elsősorban az Anya, amerikai keretben című kötetére), annak eszébe sem jut ilyen csacskaság.

Seholsemvolt szlovák falu Jasná Horka, melynek legfőbb varázsát az adja, hogy még akár a szomszédban is lehetne. Kálmán Gábor Novája tizenegy rövid történetben rajzolja fel előttünk lakói, a tősgyökeresek és a gyüttmentek életét. A férfiakét, akik nyakló nélkül vedelik a mérgező Nova bort, és az asszonyokét, akik hatékonyabb fogódzó híján a babonák világába menekülnek. Persze a férfiakat sem kell félteni.

Most, hogy ilyen sikeresen túléltük a világvégét, abszolváltuk a karácsonyt, listáztunk egy jót, és a posztszilveszteri macskajajunkat is hatékonyan kúráltuk, teljes szívvel és ép elmével tekinthetünk a 2013-as esztendő olvasmányai elé. Legelébb is jöjjön Kálmán Gábor 2011-es regénye, a Nova, amely „egy sosemvolt szlovák falu” történetét meséli el. Őt szorosan követi az Anyakép, amerikai keretbennel néhány éve berobbant Vajda Miklós új könyve. A „Mert szeretet nélkül én meghalok” címet viselő kötet Bajor Gizi és Vajda Ödön szerelmi életének kulisszatitkaiba avatja be az arra kíváncsiakat. Hogy a képlet ne legyen annyira egyszerű, a szerelmi kettős idővel hármassá bővül, főszerepben: a hírneves mecénás, báró Hatvany Lajos. Végezetül Máté Gábor a stresszbetegségek hátterét villantja fel előttünk A test lázadása című könyvében.

Piál a Föld – tudjuk ezt jól Hofi óta, és még ha csak piálna, de vedel, szűr, kever, nyakal, pityókázik és szlopál. Azután meg csodálkozik, ha másnap fáj a feje, ég a torka, a koponyájában meg ezer majom dörömböl. Na, ilyenkor jön jól zákányos felebarátainknak (és enmagunknak, már ha) a másnaposok gasztrobibliája.