Gerincre vágva

Alapvetően nagyon macho könyv ez, barátságról, apa-fiú kapcsolatról, hódításról meg a győzni akarásról, mégis annyira jól van összerakva, hogy nem lehet nem szeretni, még annak sem, aki alapvetően fázik ettől a tesztoszterontól túlfűtött világtól.

Van az a kép Kafkáról, talán az egyik leghíresebb, hátrafésült sötét haj, enyhén elálló fülek, szomorkás tekintet és szorosra csomózott nyakkendő. Szegény Kafka annyira belemerevedett a kafkaságba, hogy másképp elképzelni már nem is lehet. Itt van nekünk A per, A kastély, meg Gregor Samsa, az író Kafkának meg maradt a spleen, az elegáns világfájdalom és a bánatos kutyaszemek.

Szállási Titusz vámpírkalandjainak végére tesz pontot Benedek Szabolcs véres trilógiájának harmadik kötete, A vértanú. A szereplők szinte kivétel nélkül ismerősek, közülük is azonban a legmarkánsabban az marad meg az olvasó emlékezetében, melyet úgy hívnak, Budapest.

Beteges, a maga perverzitásában mégis szuper ötlettel indít Murakami Rjú Castingja. Miután a főhős, a néhány éve megözvegyült és a nőkkel szemben meglehetősen magas elvárásokat támasztó Aojama önerőből nem találja a maga oldalbordáját, barátja javaslatára és hathatós közreműködésével meghallgatást rendez, melyen lányok tucatjai vonulnak fel abban a reményben, hogy majd szerepet kapnak Aojama és Josikava (a haver) fiktív filmjében.

Finoman meggyötört harmincas magánnyomozónővel indít az Apokalipszis bébi: Lucie-nek egy gazdag családból származó, ám hányatott sorsú kamaszlányt kell megfigyelnie. Elég kellemes meló – lenne, ha egy szép napon nem veszítené nyomát Valentine-nek. Lucie saját korlátozott képességeinek tudatában úgy dönt, segítséget kér maga mellé, ez utóbbi pedig az érdes stílusáról és sajátos módszereiről ismert Hiéna képében meg is érkezik.

Minden ízében gondolatébresztő Máté Gábor eredetileg 2003-ban, magyarul pedig 2011-ben megjelent A test lázadása című kötete. A tézise nagyon leegyszerűsítve úgy foglalható talán össze, hogy a különböző daganatos vagy krónikus betegségek hátterében nagyon sokszor valamilyen elfojtott gyerekkori trauma, fel nem dolgozott családi konfliktus vagy egyéb társadalmi probléma áll.

Soha jobbkor nem olvashattam volna ezt a könyvet: éppen lecsengett a maja világvége körüli műhisztéria, mindenki megkönnyebbülhetett, túléltük, hurrá, erre puff, mit olvasok?, lelassul a Föld forgása. Király. A hangulat mindenesetre adott volt.

Történetünk szerint nagyjából hat év telt el azóta, hogy Szállási Titusz búcsút intett Saint-Germain grófjának, a zsurnalisztát jó vagy rossz sorsa pedig ezúttal Erdélybe veti, hogy Az Est olvasóit tudósítsa a román betörésről. Hogy, hogy nem, közben rejtélyes halálesetek történnek a környéken, melyek kísértetiesen emlékeztetik hősünket egy korábbi gyilkosságsorozatra.

Tegye fel a kezét, ki volt már úgy vele, hogy egy jól sikerült nyaralás után azt kívánta, bárcsak maradhatna még, hiszen akár az egész életét le tudná élni azon a csodálatos helyen?! Na, ugye?

Nincs ez nagyon másként a Vis szigetére látogatókkal sem, akik amint a lábukat a partra teszik, szent meggyőződéssel állítják, hogy csakis erre a vad, nomád életre vágytak, távol a civilizáció összes vívmányától, mostantól csak azzal élnek, amit a természet kínál nekik, és alig várják, hogy

„… végre élvezhessék azt a robinsoni békét, a természetet és a magányt, amelyben végre egyszer az életben csak magukkal törődhetnek”.

Azt, hogy két nap után sírva nyüszítenek az internetért és a meleg vízért, fedje jótékony homály.

„Akit őrültekházában ápolnak, az legalább valaki.
De én őrültekházán kivüli őrültekházának ápoltja vagyok.
Hideg bolond,
őrült, aki tisztán lát,
aki mindentől idegen és mindenkivel azonos:
ébren alva olyan álmot álmodom, amely őrület,
mert nem álom.
Ilyen vagyok...”

Ezek Fernando Pessoa sorai, de ezzel az erővel írhatta volna akár Lili is, Finy Petra „madárasszonya”, akinek sorsát, múltját, szeretteihez és ellenségeihez való viszonyát kutatja sok évvel a halála után a lánya, Lea.

Mi kell a sikeres mozihoz? Egy kutya és/vagy egy gyerek! – vallották az oldszkúl filmes szakik. Bölcsességük azóta többször is túlhaladottá vált, de az tény, hogy az utóbbi időben a gyereknarrátoros sztorik könyves fronton is jól teljesítenek, elég csak – a frissebb merítésből – például a Semmire vagy a Csikkre gondolni. Vagy itt van például a Bunkerzsúr, melynek elbeszélője nem más, mint a 11 éves Tocstli, egy mexikói drogbáró fia, aki apukájával és apukája sameszaival egy, a külvilágtól teljesen elzárt palotában él.

Mennyire foglya egy író az adott témának, mennyire bővítheti, esetleg szakíthatja át azt a kört, amelyet a kiválasztott karakter maga köré fon? Benedek Szabolcs azzal, hogy egy vámpírt tett meg A vérgróf főhősének, nyilvánvalóan kijelölt bizonyos határokat, amelyek azután nagyjából arra voltak jók, hogy szinte azonnal át is lépje azokat: a magát Saint-Germain grófjának nevező figura ugyanis bár többé-kevésbé magában hordozza a vérszívó hagyományos attribútumait, de egyszerre több és kevesebb is annál.

Az újonnan alakult Libri Kiadó egy friss irodalmi felfedezettel mutatkozott be a hazai könyvpiacon. A kiadó igazgatója, Sárközy Bence állítja: Izraelben járva szó szerint szinte belebotlott az ott élő Barna Dávidba, és saját bevallása szerint akkor még ő maga sem gondolta volna, hogy a véletlen találkozásnak az Egy magyar regény lesz az eredménye. (Az ÉS kritikája mindenesetre újabb színnel gazdagította a történetet, így aztán lehet vígan elmélkedni azon, hogy kit is rejthet Barna Dávid neve, már ha rejt egyáltalán.)