Divatja van az irodalmi bulvárnak, széles e hazában boldog-boldogtalan azon csámcsog már egy ideje, hogy ötven-hatvan-száz évvel ezelőtt ki kivel és hogyan, és kivel nem és miért nem. Mondhatná erre a gyanútlan olvasó, hogy ebbe az áramlatba kiválóan illeszkedik Vajda Miklós könyve is, de aki ismeri egy kicsit is írói előéletét (gondolok itt elsősorban az Anya, amerikai keretben című kötetére), annak eszébe sem jut ilyen csacskaság.

Rögtön szögezzük is le az elején, hogy ez nem egy újabb bizsukönyv (via Pável). Vajda Miklós gondosan, érzékenyen, és ha lehet ilyet mondani, nagy-nagy szeretettel nyúlt a közel száz évvel ezelőtt írott levelekhez, melyeket egy szépreményű fiatal színésznő, Beyer (Bajor) Gizi és szerelme, Vajda Ödön (Duczi) váltottak egymással.

Az első levél 1912-es keltezésű, az utolsó (egymásnak címzett) 1925-ös. A közbülső időben sarkaiból fordult ki a világ. Duczit például katonának viszik, ahol sokszor csak Gizi levelei tartják benne a lelket. Már ha ír. A leveleknek visszatérő témája ugyanis, hogy a lány miért nem ír, vagy ha ír, hová tűnhettek a levelek. Túlfűtött, szenvedélyes korrespondenciát folytat a két fiatal, amelyben unásig ismételgetik egymás iránt érzett szerelmüket.

A dolog szépséghibája csak annyi, hogy Duczi távollétében Gizi nem feltétlenül egyedül itatta az egereket, hanem közelebbi viszonyba bonyolódott a kor ismert mecénásával, Hatvany Lajossal. Mielőtt azonban pálcát törnénk a csélcsap Gizi felett, lássuk mit ír erről Vajda Miklós. Hazudik-e Bajor Gizi, teszi fel a kérdést a szerző, és mindjárt meg is válaszolja: „Hazudik, igen, de az igazat hazudja. Őszintén szereti mind a két embert. (…) Duczit szereti igazán, de Hatvanyt elfogadja, mert jelen van, mert izgalmasan más, mert annak szerelme nem akármilyen hódítás”.

De nem csak ezért izgalmas darab a könyv. A levelek révén ugyanis ablak nyílik egy olyan világra, melyet legfeljebb ma már csak a fekete-fehér filmekből ismerhetünk. Tanúi lehetünk egy korszakos színésznő felemelkedésének, aki már egészen fiatalon olyan jelentős szerzők darabjaiban játszott, mint Móricz Zsigmond vagy Molnár Ferenc, ezzel egyidejűleg beleszippanthatunk a színházi intrikák púderporos levegőjébe, megnézhetjük hogyan kúrálta magát a polgári középosztály a hegyek között, és érdekes részleteket tudhatunk meg a háború alatti Pest éjszakai életéről is.

A kötet tele van a levelek fakszimile másolataival (ezek közül is a legjobbak, amelyeket Bajor Gizi egy-egy kis rajzzal saját maga illusztrált), valamint fotókkal, bár ezekből elnézegettem volna még többet is. Mint ahogy szívesen olvastam volna bővebben Vajda Miklós magyarázó, kommentáló megjegyzéseit, aki nagy empátiával, mégis a kívülálló távolságtartásával kezeli a szerelmesek évődő és néha idegtépő levelezését.

„Duczi a leveleden majdnem sírtam, úgy örültem neki, csak arra kérlek szeress is engem mert szeretet nélkül én meghalok. Ugye mindig mindig és minden körülmények között fogsz szeretni?” (Vajda Miklós: „Mert szeretet nélkül én meghalok”, Noran Libro Kiadó, 2012.)

Nem nagy titok, hogy bár Gizi és Duczi szerelme túlélte a Hatvany-affért, de a háborús, és így a kényszerűen külön töltött évek nem múltak el nyomtalanul. Házasságuk rövid életű volt, de barátságuk halálukig megmaradt. Bajor Gizi még kétszer ment férjhez, tragikus haláláról – Mészáros Márta rendezésében – Ármány és szerelem Anno 1951 címmel néhány éve tévéfilm készült.

Vajda Ödön végül egyébként éppen Bajor Gizi révén találta meg a nagy szerelmet, és a könyv e tekintetben happy enddel zárul. Miután ugyanis a színésznő 1930-ban egy bálon bemutatja neki a jóval fiatalabb Csernovics Juditot – így Vajda Miklós –, „azt a nőt, akit mindig is keresett, a neki való, igazi feleséget, Duczi 1931-ben az apám lesz”.

Kétségtelenül ez az egyik legszebb befejezés, melyet az utóbbi időben olvastam. A szorongásról, a nehézségekről, a későbbi üldöztetésről itt már nem esik szó, arra ott van az Anya, amerikai keretben. Ez a kötet egy káprázatos tehetségű fiatal nő szakmai felemelkedéséről szól, aki mindig is szerepelni, játszani, tetszeni vágyott, és arról az igaz szerelemről, melyet egyszerre két férfi iránt is érzett.

A szerelem most is olyan forró, mint száz évvel ezelőtt, ez egészen biztos, de hogy az sms-ek és az emailek korában írnak-e még  ilyen hosszú, ömlengő, szenvedélyes szerelmes leveleket, én bizisten nem tudom.

                                                                                                                        10/8

A fotók innen, innen, innen, innen és innen vannak.