Valahogy tétován, döcögősen indult számomra a Könnyek kapuja (arra csak később jövök rá, hogy minden körbeér, és a mozaikkockák gyönyörűen összeillenek), ám ez még nem lepett volna meg annyira, láttam már ilyet. Ami igazán meglepő volt nekem, hogy utóbb konkrétan meg tudom mondani, melyik volt az a pont, ahol hirtelen és végérvényesen magába szippantott Abraham Verghese világa.
Utolsó kommentek