Piál a Föld – tudjuk ezt jól Hofi óta, és még ha csak piálna, de vedel, szűr, kever, nyakal, pityókázik és szlopál. Azután meg csodálkozik, ha másnap fáj a feje, ég a torka, a koponyájában meg ezer majom dörömböl. Na, ilyenkor jön jól zákányos felebarátainknak (és enmagunknak, már ha) a másnaposok gasztrobibliája.

Cserna-Szabó András és Darida Benedek most javított és bővített kiadásban tárja a tisztelt olvasóközönség elé mindazt, amit az évek során fáradságos munkával, szigorúan empirikus úton, így saját és egymás egészségét nem kímélve megtudott a macskajaj gyógyításáról. Receptjeikre nagy általánosságban elmondható, hogy szinte kivétel nélkül megkívánják néminemű alkoholos folyadék felhasználását (ebből néha az ételbe is jut), a másnapos ködöt eloszlatni hivatott fogások elkészítésének módját pedig a lehetőségekhez képest az alkalmi szakácsok koncentrálási, egyensúlyi és egyéb képességeihez igazítják.

Mindamellett szomorúak lennénk, ha a Nagy macskajajkönyv (NMJK) egy szimpla receptgyűjteménynél többet nem tudna felmutatni, de mielőtt még valami rosszféle kerítésszaggatóba fojtanánk bánatunkat, nyugodjunk meg, az Ede a levesben legjobb hagyományait követve (melyet Cserna-Szabó a recenzens szívének oly kedves Fehér Bélával karöltve követett el) a NMJK is magas szinten űzi az irodalmi és gasztro-sztorizgatás becses művészetét.

„Akárhogy is készül az igazi Ujházi-leves, az egyszer bizonyos, hogy a magyar nemzeti katzenjammerológia legromantikusabb fejezete. Szerelemmel harcolni a másnapos halál ellen – ez oly fokú költészet, amilyet csak a honi gasztrozófia ismer.” (Cserna-Szabó András és Darida Benedek: Nagy macskajajkönyv, Magvető, 2012.)

A szerzők így olyan nagy elődök emlékét idézik meg, mint Hemingway, aki új értelmet adott a kubai fehérrumnak, vagy Hasek, aki végigpiálta fél Közép-Európát. Pierre Ordinaire-ről már nem is beszélve. Hogy ki volt ő? Egy unalmas francia doki. Viszont neki köszönhetjük az abszintot, amely mágikus ital nélkül – vonja le rögtön a kézenfekvő konklúziót a macskajaj-űző szerzőpáros – de facto elmaradt volna a szimbolizmus és az expresszionizmus: „Baudelaire esetleg sohasem tudja meg, milyen az, amikor az őrület szárnya meglegyinti az embert; Rimbaud zsenije talán nem nő ki elvarázsolt gombaként a szörnyű komposztból; a „spleen” fogalma meg sem születik (…)”. Na, ugye?

Egyik kedvenc fejezetem nem mellesleg a krimiirodalom másnaposait veszi nagyító alá: közülük is mindenképp szót érdemel Marlowe, aki a hideg víz, a kávé és a cigi mellett egy laza reggeli pofozkodással enyhített saját belső feszültségén, de kiderül az is, hogy Hakan Nessernek köszönhetjük a skandináv krimik legdurvább katzenjammerét.

Végezetül álljon itt Hunter S. Thompson emlékére a karibi kávé receptje, melyhez hosszúkávét, ananászt, vékonyra szeletelt citromot és narancsot, cukrot és jégkockát készítsünk elő: „A karibi kávé undorító egy ital, de szinte minden benne van, ami segíthet a macskajajt legyőzni. Egyetlen fontos dolog hiányzik belőle, egy fél üveg whisky. Ezt viszont megihatjuk a kávénk előtt, után – de akár közben is”.

                                                                                                                                             10/8

A könyvért köszönet a Magvetőnek!