Nagyjából az a nap is úgy kezdődött az engelsforsi középiskolában, mint bármelyik másik. Volt azonban egy nagy különbség.
Egy diák aznap öngyilkosságot követett el az egyik emeleti mosdóban.
Meglehetősen erős kezdés ez, különösen, ha tudjuk, hogy egy ifjúsági regénnyel van dolgunk. Mats Strandberg és Sara B. Elfgren azonban a jelek szerint nagyon is jól tudja, hogy mit csinál. Rögtön az elején megragadják az olvasók figyelmét, és nem is eresztik el azt egészen a végéig. Ami tekintettel arra, hogy egy több mint ötszáz oldalas kötetről van szó, nem kis teljesítmény.
Na, de tényleg kezdjük a legelején.
Az egyik diák halála alaposan felforgatja az engelsforsi iskola életét. Főleg, mivel a suliba járó lányok egy kis csapatáról kiderül, hogy természetfeletti képességekkel rendelkeznek. Hamar rájönnek, hogy ha nem fognak össze, akkor ők is halott társuk sorsára juthatnak. Mindez azonban óriási kihívás elé is állítja őket, ugyanis nem csak a magukban rejtőző természetfeletti erőt kell megzabolázniuk, de félre kell tenniük múltbeli sérelmeiket is ahhoz, hogy az életükre törő gonosznak megálljt parancsoljanak.
Jó kis skandináv sztorit hozott tető alá Strandberg és Elfgren, a szó legeslegjobb értelmében. Van itt velős társadalomkritika (Engelsfors ugyanis közel sem az az IKEA-kompatibilis városka, aminek talán első blikkre tűnhet), incifinci feminista attitűd (melyik regény tesz meg központi szereplőnek hat középiskolás diáklányt?), meg persze leheletnyi, de azért kellőképpen nyomasztó északi depresszió.
„– Tudom, hogy nem fogunk összebarátkozni… Mind az öten, így értettem. De muszáj állandóan piszkálnunk egymást?
– Ha valaki beszól nekem, akkor én is beszólok neki, tiszta sor.
Idával beszélgetésbe elegyedni körülbelül olyan érzés, mintha az ember a falba verné a fejét. Nagyon-nagyon kemény falba.” (Mats Strandberg és Sara B. Elfgren: A Kör, Geopen Könyvkiadó, 2012.)
A szerzőpáros ráadásul könyékig nyúl a mocsokba, még ha ezt meglehetősen lájtosan is teszi. Kétségtelen ugyanakkor, hogy érintőlegesen egy sor olyan problémára mutatnak rá, melyeket a többségi felnőtt társadalom, ha csak tehetne, a szőnyeg alá söpörne. Kényelmetlen lehet ugyanis bevallani, ha a teljesítménykényszeres gyerekünk anorexiával küzd, vagy ha kövér és népszerűtlen leányunk állandó céltáblája a diákok szemétkedéseinek (akárcsak anyja volt annak idején), és jobb arra nem is gondolni, hogy tizenéves gyerekeink esetleg néhanapján még szexelnek is. Ó, minő borzalom…
Ez azonban nem a High School Musical, a mindennapok itt elfojtással, dühvel és bosszúvággyal terhesek. Erre jön még a mindenek felett álló gonosszal való harc, a szövetségesek felkutatása és az ármánykodók kiszűrése. A társadalmi és a misztikus szál elég jól kiegészíti egymást, egyik sem nyomja el a másikat, így, akik kevésbé vevők az egyikre (mint én), azok is teljes mértékben élvezhetik ezt a feszes, élő párbeszédekkel és jól kimunkált karakterekkel telitűzdelt történetet.
Egy szkeptikust már megnyertek maguknak, a magam részéről várom a folytatást.
10/9
Utolsó kommentek