Először is itt van ez a férfi, aki nem magas, nem fiatal és még csak nem is jóképű, sőt, még neve sincs. Ő a Kontinentális Detektívügynökség nyomozója. Feladata, hogy egy végtelenül romlott, korrupt világban elkapja azokat, akik a törvény betűje ellen vétettek. Munkáját a detektívügynökség szabályzata, magatartását a saját etikai kódexe határozza meg. Egy tisztességtelen világban azonban meddig maradhat tisztességes a bűnüldöző, különösen abban az esetben, ha még a megbízói sem makulátlanok?
Dashiell Hammett A tizedik nyom című novellakötete hét hosszabb-rövidebb írást tartalmaz. Van, ahol a nyomozónak egy elsőre szimplának tűnő megbízást kell teljesítenie (ilyen például a címadó A tizedik nyom vagy Az Aranypatkó), van, ahol szinte véletlenül csöppen az események sűrűjébe (Ház a Turk Streeten). Az esetek körülményei azonban mindenhol gyanúsak, ami nem is annyira a bűneseteknek, mint a megbízók személyének és az általuk felvázolt történeteknek köszönhetően. Utóbbira kiváló példa A szürke szemű lány, ahol a Mr. Pangburn nevű ügyfél mindenről beszél, csak éppen egy, a nyomozás szempontjából kulcsfontosságú pénzügyi tranzakcióról felejt el beszámolni, vagy a Gyilkosság Farewellben című történet, ahol már maga a fogadtatás is eléggé gyanús.
Az már A máltai sólyomból is kiderült, hogy a női szereplők külön kategóriát képeznek a Hammett-univerzumban. A gyönyörű femme fatale-ok itt nem omolnak a főhős karjaiba, hogy azután holtomiglan-holtodiglan tengődjenek valamelyik San Franciscó-i toronyház puccos lakásában. Illetve, ha omolnak is, akkor a románc legfeljebb addig tart, amíg a veszélyes nőnek ez érdekében áll. A női fegyvertár valamennyi elemét habozás nélkül bevető karakterek azonban a Kontinentális Nyomozónál nem nagyon rúgnak labdába, ráadásul nagyjából mindegy, hogy valaki gyönyörű szélhámosnő (A szürke szemű lány) vagy egyszerű cselédlány (A jobbkéz halála), a detektív nem tágít, amíg az események végére nem jár.
„A barna nővel kapcsolatban semmi sem volt igaz, egyedül a félelme volt valódi. Halálra rémült. És nem akarta egyedül tölteni az éjszakát. Ott akart tartani engem, hogy még egy állkapcsot megsimogasson, ami az útjába kerül. Az volt az ötlete – mivel efféle nő volt –, hogy elcsábít. Nem fogta vissza a prüdéria, sem a puritánság.
Nekem is volt egy ötletem. Az én ötletem az volt, hogy amikor megszólal a meccs végét jelző harangszó, a nőcskét meg a játszópajtásait elviszem szépen a börtönbe. Ez kiváló okot adott arra – több tucat egyéb ok mellett –, hogy ne szűrjem össze vele a levet.” (Dashiell Hammett: A tizedik nyom, ford.: Szabó Mihály István, Varga Bálint, Agave Könyvek, 2013.)
Márpedig a végére jár, még ha ehhez, egy koszos tijuanai kocsma pultját kell támasztania, vagy ökölharcba bonyolódnia egy hústoronnyal (A Kiafene Kölyök). A bűncselekmény nem minden részese kerül a kezei közé, de ha egyszer elkap valakit, akkor azt nem ereszti. A bűnösöknek bűnhődniük kell, még ha az elkövető időnként nem is a ténylegesen elkövetett bűncselekményért lakol (lásd: Az Aranypatkó).
A Kontinentális Detektívügynökség nyomozója tehát nem tudja teljesen függetleníteni magát a korrupt külvilág minden manipulációjától és romlottságától – ahhoz, hogy eredményt érjen el, időnként hasonló eszközökkel kell élnie, mint azok, akiknek a nyomát kutatja. Ő maga azonban mégsem válik romlottá, saját etikai rendszeréhez ugyanis végig hű marad, még ha ennek a rendszernek a határai időnként meglehetősen flexibilisnek is bizonyulnak.
10/7
Utolsó kommentek