Ezerkilencszázhuszonkilencben a legendás Black Mask magazin folytatásokban hozta le A máltai sólyom című ma már ikonikusnak számító Hammett-regényt. A magyar fordításra még pár évet várni kellett, de azután Faludi Miklós fordításában 1936-ban már a hazai olvasók is kezükbe vehették a krimit.
A regényt összesen háromszor filmesítették meg, mégis a nézők többségének retinájába Humphrey Bogart égett bele Sam Spade-ként. Az ő főszereplésével készült 1941-es film azonban már a harmadik volt a sorban. Az elsőben, 1931-ben, Ricardo Cortez játszotta az önfejű magándetektívet (mindkét film egyébként megőrizte a regény eredeti címét), rá öt évvel (a magyar kiadás évében járunk ekkor) Satan Met a Lady címmel az eredeti sztorit igencsak lazán értelmező adaptációt vetítettek az amerikai mozik, nem mellesleg Bette Davis főszereplésével.
Itthon az Agave néhány éve úgy döntött, hogy Faludi Miklós korhű fordítását veszi alapul, és némi, szükségesnek ítélt utógondozás és korrektúrázás után 2009-ben újra megjelent A máltai sólyom.
Magának az eredeti Faludi-változatnak a története is eléggé misztikus, a kiadó előszava szerint ugyanis a hetvenes években a Széchényi Könyvtár egyik alkalmazottja a könyvtár krimigyűjteményét fillérekért eladta az Ecserin. Ebből a könyvből is egyetlen példány maradt csak meg, melyet páncélszekrényben őriznek. A kiadó éppen ezért szépen lefotóztatta a könyvet (ők mondják), a szövegbevitelnél azonban mindennek tetejébe kiderült, hogy a könyvtár kiadványa, pontosabban az utolsó oldal nem ennek a regénynek az utolsó oldala.
Erről, mondjuk, szívesen megtudtam volna többet is, de meg kell elégednünk ennyivel, és vigasztaljon a tudat, hogy a dolog végül elrendeződött, köszönhetően annak, hogy a kiadó egyik munkatársának (van egy tippem, kinek) a gyűjteményében megtalálható egy „szép állapotú és teljes példány”. Így azután a kiadó ígérete szerint a 2009-es kiadás az „első magyar nyelven megjelent Hammett-regény gondozott szövegű változata”. (Létezik egy másik verzió is amúgy, azt Lénárt Edna fordította, amely három kiadást ért meg, legutóbb pedig 1991-ben a Montázs Könyvkiadó dobta piacra. Rá egy évvel amúgy ők adták ki a Véres aratást is, és azóta se senki. Csak úgy mondom…)
Bár Sam Spade csak egy regényben szerepelt (ebben), és még egynéhány novellában, az olvasók számára mégis ő lett a hard-boiled krimi egyik legmarkánsabb alakja, a saját erkölcsi mércéjét szem előtt tartó, keményöklű, cinikus, szívdöglesztő nyomozó. A kategóriahalmozás nem véletlen, A máltai sólyom szereplőire ugyanis egytől egyig igaz, hogy nem nagyon törnek ki a szerző által köréjük vont skatulyából. A női adottságait a végletekig kihasználó Brigid, a nyájas, kövér, de csakis az értékes sólyomra pályázó Gutman, vagy samesza, a meglehetősen ostoba, de egyszerre több pisztollyal is felszerelkezett Wilmer Cook mind-mind éles vonallal körülhatárolható szereplői a történetnek.
Szemben velük ott van Spade, aki az igazság érdekében nem restell akár ütni-hazudni: önjelölt Grál-lovag, akinek sajátos nyomozói módszere legalább annyira csípi a hivatásos bűnüldözők, mint az általa üldözött rosszfiúk szemét. Mindezek ellenére (vagy mellett) Hammett szerencsére tartotta magát az általa választott realisztikus vonalhoz, így a történet sehol sem válik unásig sablonossá – vagy ha sablonosnak is tűnik, az csak azért lehet, mert épp ez volt az a történet, amely azután tucatnyi mű megszületését generálta a későbbiekben. Hogy mást ne mondjuk a hard-boiled irodalom másik ikonikus alakja, Philip Marlowe is Spade köpönyegéből bújt elő. Vagy mindenesetre erősen hatott Chandlerre.
„– Tudom, mit beszélek – felelte Spade higgadt, nyugodt hangon. – Ez a város az én városom, ez a terület az én vadászterületem. Biztos vagyok benne, ezúttal még megúszhatnám, de a legközelebbi kockázatos esetnél elcsípnének, s kitörnék a nyakamat. Ebbe nem megyek bele. Önök New Yorkban lesznek, vagy Konstantinápolyban, vagy isten tudja, hol. Én pedig itt maradok.” (Dashiell Hammett: A máltai sólyom, Agave Könyvek, 2009.)
A leírások itt is csak felskiccelik a helyszínt, hangulat mégis erős. A karakterábrázolások férfiasan egyszerűek, a párbeszédek azonban sistergően tömörek és pergőek. Igaz, a fordítás azért tud érdekes dolgokat produkálni. Elég arra a jelenetre gondolni, amikor Gutman és Spade – nagyjából a történet felénél – a sólyom értékéről tárgyal, elhangzik egy összeg, majd Spade szeme elhomályosul, és:
„– Rém pénz!
– Bizony, rém pénz! – járult hozzá Gutman. Azután előrehajolt, kezét Spade térdére tette. – Amit mondtam, az bizonyára a lehető legalacsonyabb értékelés (…)”
A szöveg ebből a szempontból több helyütt is nagy örömet szerezhet az irodalmi ínyencségek, fordítási kuriózumok kedvelőinek, de nem akarok igazságtalan lenni. Fontos könyv A máltai sólyom, jó is nagyon, és alapvetően nem tartom rossz ötletnek a két háború közötti verzió újraadását sem. Ráadásul jön az újabb Hammett-kötet (az Agavénál ez már a harmadik), majd jól gerincre vágom azt is.
10/8
Utolsó kommentek