Gerincre vágva

Hűséges típus vagyok, és bár több antikváriumba is be-bejárok, de évek óta ugyanaz a kettő a kedvencem. A Központi Antikváriumban elsősorban történelmi könyveket kerestem szinte mindig, de szeretem, hogy tele van metszetekkel, elég tágas, az eladók pedig kivétel nélkül nagyon kedvesek. A Múzeum Antikvárium ezzel szemben olyan, mint egy megkopott, de még mindig tetszetős pici ékszerdoboz: itt vettem életem egyik legjobb szakácskönyvét, pár művészeti albumot, meg egy csomó szépirodalmat, és persze történelmi könyveket. A legutóbbi alkalommal azonban kimondottan a krimikre mentem rá, és már alig várom, hogy végre terítékre kerüljenek. Az első egy igazi oldszkúl darab, már ami a kiadást, egy 1986-os Georges Simenon, benne két történettel, A londoni férfi + Maigret és a borkereskedő.  A klasszikus vonalat erősíti a hardboiled nagymestere, Dashiell Hammett A férfi, akit Spade-nek hívtak című kötete. Zárásként egy frissebb darabot hoztam: magyarul tavaly jelent meg Henning Mankell Riga kutyái című kötete, melyben Wallander felügyelőt ezúttal Kelet-Európába vezeti a jó (vagy a rossz?) sorsa.

Minden ízében gondolatébresztő Máté Gábor eredetileg 2003-ban, magyarul pedig 2011-ben megjelent A test lázadása című kötete. A tézise nagyon leegyszerűsítve úgy foglalható talán össze, hogy a különböző daganatos vagy krónikus betegségek hátterében nagyon sokszor valamilyen elfojtott gyerekkori trauma, fel nem dolgozott családi konfliktus vagy egyéb társadalmi probléma áll.

Divatja van az irodalmi bulvárnak, széles e hazában boldog-boldogtalan azon csámcsog már egy ideje, hogy ötven-hatvan-száz évvel ezelőtt ki kivel és hogyan, és kivel nem és miért nem. Mondhatná erre a gyanútlan olvasó, hogy ebbe az áramlatba kiválóan illeszkedik Vajda Miklós könyve is, de aki ismeri egy kicsit is írói előéletét (gondolok itt elsősorban az Anya, amerikai keretben című kötetére), annak eszébe sem jut ilyen csacskaság.

Seholsemvolt szlovák falu Jasná Horka, melynek legfőbb varázsát az adja, hogy még akár a szomszédban is lehetne. Kálmán Gábor Novája tizenegy rövid történetben rajzolja fel előttünk lakói, a tősgyökeresek és a gyüttmentek életét. A férfiakét, akik nyakló nélkül vedelik a mérgező Nova bort, és az asszonyokét, akik hatékonyabb fogódzó híján a babonák világába menekülnek. Persze a férfiakat sem kell félteni.

Most, hogy ilyen sikeresen túléltük a világvégét, abszolváltuk a karácsonyt, listáztunk egy jót, és a posztszilveszteri macskajajunkat is hatékonyan kúráltuk, teljes szívvel és ép elmével tekinthetünk a 2013-as esztendő olvasmányai elé. Legelébb is jöjjön Kálmán Gábor 2011-es regénye, a Nova, amely „egy sosemvolt szlovák falu” történetét meséli el. Őt szorosan követi az Anyakép, amerikai keretbennel néhány éve berobbant Vajda Miklós új könyve. A „Mert szeretet nélkül én meghalok” címet viselő kötet Bajor Gizi és Vajda Ödön szerelmi életének kulisszatitkaiba avatja be az arra kíváncsiakat. Hogy a képlet ne legyen annyira egyszerű, a szerelmi kettős idővel hármassá bővül, főszerepben: a hírneves mecénás, báró Hatvany Lajos. Végezetül Máté Gábor a stresszbetegségek hátterét villantja fel előttünk A test lázadása című könyvében.

Piál a Föld – tudjuk ezt jól Hofi óta, és még ha csak piálna, de vedel, szűr, kever, nyakal, pityókázik és szlopál. Azután meg csodálkozik, ha másnap fáj a feje, ég a torka, a koponyájában meg ezer majom dörömböl. Na, ilyenkor jön jól zákányos felebarátainknak (és enmagunknak, már ha) a másnaposok gasztrobibliája.

Gileadnak hívják a Jordán folyótól keletre fekvő hegyet, a Biblia szerint itt kötött szövetséget egymással Jákob és az őt üldöző Lábán („Tehát gyere, kössünk szövetséget, én és te... Ez legyen a tanú köztem és közted. Erre Jákob vett egy követ, s felállította emlékkőül.” Ter 31.44-45). Gileadnak hívják azt a kis amerikai városkát is, ahol John Ames egész életében lelkészként szolgált. A mögötte álló évekre visszatekintve most számvetést készít, de nem csak saját, hanem a maguk idején prédikátorként szolgáló apja és nagyapja életéről is.

Ahogy a posztok között böngészve végigpörgettem az elmúlt tizenkét hónap termését, meg kellett állapítanom, hogy nagyon erős volt az idei év is. Csupa-csupa jó könyv jelent meg, ami önmagában is jó hír, az meg már az én bajom, hogy ilyenkor óhatatlanul is az eszembe jut, hogy mennyi olyan klassz könyv van, ami most sem került a kezeim közé.

Soha jobbkor nem olvashattam volna ezt a könyvet: éppen lecsengett a maja világvége körüli műhisztéria, mindenki megkönnyebbülhetett, túléltük, hurrá, erre puff, mit olvasok?, lelassul a Föld forgása. Király. A hangulat mindenesetre adott volt.

A karácsony ritkán kínál alkalmat a békés olvasgatásra, mégis, lássuk, mi várható a következő napokban a blogon? Először is érkezik Karen Thompson Walker Csodák kora című könyve (ha már túléltük a maja világvégét, ugyebár), amely egy utópisztikus történet, főszerepben egy tizenegy éves lánnyal. Azután jön Marilynne Robinson Gilead című regénye, amely a fülszövegből kiindulva családregény, meg személyes számvetés, erős vallási beütéssel. Végül, a szilveszterhez közeledve nem tudtam kihagyni Cserna-Szabó András és Darida Benedek Nagy macskajajkönyv című remekét, amely a másnapos házi tündéreket látja el sok-sok jó tanáccsal és recepttel. Az újév első napjaiban még jól jöhet.

Amikről a történelemórákon nem beszélünk – nagyjából így foglalható össze a lényege annak a könyvnek, amely a hadviselés történetéből szemezgetett ki meghökkentőnek vagy bizarrnak ítélt tényeket.

A cím alapvetően nem hagy kétséget afelől, hogy tematikában és korban mi az, amire számíthatunk. Müller Rolf könyvében a második világháború utolsó hónapjaitól kezdve az 1956-os eseményekig kísérhetjük nyomon a politikai rendőrség kialakulásának történetét.

Karcsú kis kötet a Szólok a rendőrnek, alig 50-55 oldal. Maga a történet is alig lélegzetnyi, holott a súlya ennél többet érdemelne.

Mielőtt még beütne a nagy maja apokalipszis, lássuk, mivel üthetjük el hasznosan a hátralévő pár napot. Elsőként (rögtön holnap) érkezik Irvin D. Yalom és Robert L. Brent Szólok a rendőrnek című karcsú kötete, erős magyar vonatkozásokkal. Azután jön egy fajsúlyosabb darab, Müller Rolf Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban című műve, amely a kommunista államvédelem legsötétebb bugyraiba szállítja alá az olvasót. Végül a mostani merítést egy könnyedebb hangvételű könyv teszi teljessé, ez Steve Crawford Furcsa, mégis igaz - Meghökkentő tények a hadviselés történetéből című kötete.

Nagyjából az a nap is úgy kezdődött az engelsforsi középiskolában, mint bármelyik másik. Volt azonban egy nagy különbség.

Egy diák aznap öngyilkosságot követett el az egyik emeleti mosdóban.

Phoebe mindig is egy saját vintage ruhaboltról álmodott, ezért lépett ki a Christie’s-től, és ezért verte tetemes adósságokba magát. A nő azonban az álmok megvalósítása mellett menekülne is a közelmúlt emlékei elől, legjobb barátja halála miatt ugyanis még mindig bűntudat mardossa.

„Hallottátok, hogy a mi kis Desirée-nk bekapta a legyet? Úgy örülök, öreglány, hogy végre...”

A furcsa pár nagyjából ott folytatja, ahol A pasi a szomszéd sír mellőlben abbahagyta. Benny főhadiszállása még mindig az istálló, Desirée pedig még mindig a városi szinglicsajok életét éli. Csakhogy van egy megállapodás közöttük: három a svéd igazság, és ennyi együttlétet engedélyez magának párosunk, abban bízva, hogy a nő végre teherbe esik.

És lőn.

A következő napokban – az előzőekhez képest – picit talán könnyedebb vizekre evezünk. Rögtön kezdésnek itt van Katarina Mazetti Családi sírbolt című regénye, amely A pasi a szomszéd sír mellől folytatása. Ebben a korábbról már ismert páros, Benny és Desirée, fejébe veszi, hogy három esélyt adnak magukra arra, hogy összehozzanak egy közös gyereket. És innen a fülszöveg: „Ha nem jön össze, kész, vége. De összejön…”

A következő kötet (Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai) már csak a borítóról ítélve is inkább a nőcis vonalat erősíti. Erről sokat nem tudok, így megint a fülszöveget hívom segítségül, a címszavak: vintage ruhabolt, tragikus esemény, különleges ruhadarab, fájdalmak feldolgozása, akár egy új szerelem is… Majd meglátjuk.

Ezúttal pedig egy súlyos darabbal zárunk (méretre mindenképp), ez Mats Strandberg és Sara B. Elfgren A Kör című kötete, erős misztikus beütéssel, rejtélyes halálesettel, és az obligát nyomasztó kisvárosi fílinggel.

Mintha a nagy rácsodálkozások időszakát élnénk, az emberben legalábbis ilyen érzések motoszkálnak, miközben felfedezzük azt, ami itt kínálgatta magát hosszú évekig, csak hát a nagy örömhöz és felismeréshez (mint annyiszor már) úgy látszik, megint kellett egy lökés, most is kívülről, és naná, hogy most is Németországból.

Minden szülő legrosszabb rémálma vált valóra azokban a hónapokban Törökszentmiklóson. 1953 októbere és 1954 augusztusa között öt gyereklánynak veszett nyoma a városkában, soha többé nem is kerültek elő. Életük utolsó napjaiban és főképp halálukban – a későbbi nyomozások szerint legalábbis – mégis volt egy közös pont.

Rendhagyó módon nem három, hanem két könyv kerül ezúttal az előzetes ajánlóba. Mivel ez a kettő annyira összetartozik, ezért nem láttam értelmét, hogy egy teljesen eltérő tematikájú könyvet bepasszintsak még közéjük.

Az első Rubin Szilárd Aprószentek című kötete, amely az 1954-es törökszentmiklósi sorozatgyilkosság részleteit igyekszik – az irodalom eszközeivel – felderíteni. Ez Rubin utolsó műve, melyen évtizedekig dolgozott, görgette maga előtt, birkózott vele, úgy istenigazából azonban befejezni nem tudta soha.

Hogy mégis kezünkbe vehetjük a kötetet, az leginkább Keresztesi Józsefnek köszönhető, ő szerkesztette teljes egésszé a (tény)regényt. Ő az, aki a második könyvet is jegyzi, melynek címe Rubin Szilárd. A pályarajzból megismerhetjük például az első írói szárnypróbálgatás nehézségeit, a Csirkejáték keletkezés- és fogadtatástörténetét, és hogy milyen barátság fűzte Rubint Pilinszkyhez.

Egy komplett jelenségnek eredt a nyomába Christopher Andersen, amikor arra vállalkozott, hogy több évtizednyi tapasztalatát, első- és másodkézből származó információmorzsáit, az elmúlt ötven év jó- és rosszindulatú pletykáit, botrányosnak szánt szalagcímeit, piti furkálódásait és heves érzelemnyilvánításait összegezve megpróbálja papírra vetni, ki is tulajdonképpen az a Mick Jagger?

Hogyan tudunk egy fenékkel két lovat megülni (magyarán két, ellentétes oldalon álló urat egyszerre szolgálni), miközben egy állítólag évek óta halott nőt kell felkutatnunk és még a családunkat is meg kell védeni a pápistákat szívesen vasra verő, ugyanakkor az inkvizíció módszereit előszeretettel alkalmazó szadista királypárti buzgómócsingoktól?

Van abban valami egészen megrázó, ha egy történet rögtön a megmásíthatatlan véggel kezdődik. Heyman Éva naplója ugyanis annyi élni akarással van tele, hogy rögtön a felütésnél akár még teljes szívvel bízhatnánk is a szerencsés megmenekülésben. Az esély ugyanis arra (és mindenekelőtt a remény persze), hogy a tizenhárom éves kislány túléli a borzalmakat, és felnőtt korában fotóriporterként járja majd a világot, ekkor még benne rejtőzik a sorokban.

A német nyelvű sajtó éppen a napokban méltatta Zsolt Ágnes Éva lányom című könyvét. A vékonyka kötetet a magyar Anna Frank naplójaként is emlegeti a fülszöveg: „Heyman Évát 1944-ben, Nagyváradon elhurcolták előbb gettóba, majd Auschwitzba, ahol személyesen Mengele küldte a halálba. Tizenhárom éves volt. Titkos naplóját édesanyja találta meg, aki könyvvé formálta és kiadta.”

A mostani második kötet Rory Clements Bosszúálló című középkori krimije, melyben nem más, mint a híres Shakespeare testvérbátyja adja nyomozásra a fejét. A tét nem kicsi, ha ugyanis nem jár sikerrel, azzal saját családtagjainak az életét is veszélybe sodorja. Intrika, konspiráció és felségárulás hármasa kíséri útján.

Nagy leleplező könyvnek ígérik Christopher Anderson Mick Jagger – Egy féktelen zseni extrém élete című életrajzi kötetét, melynek borítóján olyan kulcsszavak hívogatnak, mint botrány, pénz, drogok. Meglátjuk, ez elég lesz-e a meghökkentéshez...