Amikről a történelemórákon nem beszélünk – nagyjából így foglalható össze a lényege annak a könyvnek, amely a hadviselés történetéből szemezgetett ki meghökkentőnek vagy bizarrnak ítélt tényeket. 
Steve Crawford elég nagyot merített, hiszen az ókortól kezdve egészen napjainkig vezeti végig olvasóit, és avatja be őket a háborúk, csaták, kisebb-nagyobb fegyveres konfliktusok titkaiba, kevésbé ismert részleteibe. Időben azonban ez semmiképpen sem egy lineáris sétagalopp, szerzőnk ugyanis az adott fejezet tematikáját szem előtt tartva ugrál az időben, így kerülhetett egymás mellé – például A katonák szállítása alfejezetben – az amerikai polgárháború, a tibeti büntetőhadjárat (1903-1904.), vagy a kilencvenes évek öbölháborúja.
A kötet rengeteg, egy keményvonalas töritanár által talán felesleges vagy haszontalannak gondolt, de alapvetően mégis nagyon érdekes adattal szolgál. Így megtudhatjuk belőle, hogy hány csata veszett el az inkompetens vezetők miatt (a legemlékezetesebb ezek közül, amikor az 1824-es brit-asanti háborúban a hadianyag-ellátásért felelős tiszt lőszer helyett a kétszersültes ládákat vitte magával a csatába), a szovjet légierőnél kiket hívtak éjszakai boszorkányoknak, vagy hogy a második világháború idején mi volt a dolguk a páncéltörő kutyáknak (az elnevezésből nagyjából ki lehet találni). A legbizarrabb bejegyzés ugyanakkor talán az Elfuserált pótlékok alfejezetben található, ahol a szerző konkrét tanácsokat ad arra nézve, hogy mire kell figyelni a Molotov-koktél elkészítésekor.
„A mai brit hadsereg többet költ a kutyák élelmezésére, mint a katonákéra. Egy katona napi adagja 1,51 fontba kerül, míg egy kutyáé 2,63 fontba.” (Steve Crawford: Furcsa, mégis igaz – Meghökkentő tények a hadviselés történetéből, Athenaeum, 2012.)
A fent már említett időbeli és tulajdonképpen tematikai ugrálás (is) segíthet abban, hogy ne lankadjon az olvasó figyelme, egyúttal ez a kötet talán leggyengébb pontja is. Az összeállításból ugyanis hiányzik az az ív, amelyre fel lehetne fűzni a gondosan kiválogatott anekdotákat, emiatt pedig többször is pusztán egymás mellé pakolt adatok tömegének tűnnek, hiába osztotta a szerző tizenegy fejezetre (Baklövések a harcmezőn, Az éhség nagy úr, Küzdeni csak elegánsan, stb.) a művet. Egy-két bakitól eltekintve (1 barrel az 159 liter, és hiába jelzi a szöveg fölötte az ezerszeres szorzót, a leírás mégis némileg megtévesztő lehet), maga a könyv szép kiállítású, jó kézbe venni, belelapozni, a rengeteg grafika és fotó pedig kimondottan vonzza a szemet.
A kötet végén egyébként név- és tárgymutató segíti a tájékozódást, ugyanakkor egy alapos bibliográfia nagyon hiányzik az összeállítás végéről.
10/7
A könyvért köszönet az Athenaeumnak!
Utolsó kommentek