Mennyire foglya egy író az adott témának, mennyire bővítheti, esetleg szakíthatja át azt a kört, amelyet a kiválasztott karakter maga köré fon? Benedek Szabolcs azzal, hogy egy vámpírt tett meg A vérgróf főhősének, nyilvánvalóan kijelölt bizonyos határokat, amelyek azután nagyjából arra voltak jók, hogy szinte azonnal át is lépje azokat: a magát Saint-Germain grófjának nevező figura ugyanis bár többé-kevésbé magában hordozza a vérszívó hagyományos attribútumait, de egyszerre több és kevesebb is annál.
Mert először is, mit keres egy vámpír a huszadik század hajnalán a magyar főváros kellős közepén? A magam részéről készséggel elhiszem a szerzőnek, hogy nem az utóbbi évek beteges vámpírhisztériáját akarta meglovagolni, amikor a vérszívóalak köré építette fel regényét, saját bevallása szerint ugyanis már gyerekként megfertőződött a témával. És valóban, a vámpírlak borzongató leírása a legjobb gótikus hagyományokat idézi, ami már csak azért is kiemelendő, mert a magát Rákóczi fejedelem fiának valló figura valahogy mégsem tudott teljes mértékben integrálódni a cselekményfolyamba.
Amiből azonban kijut rendesen: az alaptörténetről röviden annyit, hogy egy sorozatgyilkos egyre-másra öli a budapesti prostituáltakat: van, akit a parkban, vagy az utcasarkon, van, akit a bordélyban vagy éppen saját szegényes kis szobájában. Az elkövető brutális, a nyomok meghökkentőek. A fővárosi rendőrök, köztük az örökös fejfájással küzdő fiatal detektív, Mihucz Ervin is nagy erőkkel nyomoz.
Közben persze feltárul előttünk a saját szépségének és nagyszerűségének fényében sütkérező századelős Budapest csúfabbik arca is: a nyomor, a megalkuvás világa, ahol a megesett cselédlányok olyan könnyedén rázzák le magukról a gyereknevelés nyűgeit, mint kutya a vizet, ahol a kéjt nappal és éjjel is szabott áron adják, és ahol a nő a legjobb esetben is értékes, ugyanakkor csereszabatos árucikk.
Ez a dichotómikus felosztás végigvonul az egész regényen, Jekyll és Hyde valamilyen formán minden szereplőben ott lakozik, az emberi nagyság és nyomorúság kettőse viháncolva végigfogócskázza a történetet. Amely – tegyük hozzá – kiváló lehetőséget nyújt a szerzőnek arra is, hogy alámerüljön a tízes évek Budapestjében. Emblematikus helyek garmadáit villantja fel a New Yorktól kezdve a Három Hollón keresztül a Vígszínházig vagy éppen az Abbáziáig, és sorakoztatja fel előttünk kínos precizitással a politikai, irodalmi és színházi hírességek tucatjait.
„Mint annak idején, a szülőfalujában. Ott rendszeresen, estéről estére letérdepelt a fekhelye mellé. Olykor napközben is összekulcsolta a kezeit. Azután ahogy följött Budapestre, ez a város kiverte a fejéből az imádságot. Annak pedig már az idejét se tudta, hogy mikor volt templomban utoljára. Lehet, hogy már a lábát se teheti be oda. Rászakadna a mennyezet.” (Benedek Szabolcs: A vérgróf, Libri Kiadó, 2012.) |
Egyik hősünk úton-útfélen például Molnár Ferencbe és Adyba botlik, de egy-egy flash erejéig feltűnik Lukács György, Bródy Sándor, Krúdy Gyula és Eötvös Károly alakja is. Sőt, egy pillanatra megjelenik a nem nevesített, de a századelő emlékezetében sokáig megőrzött Ó utcai madám, Luft Rézi is, aki nem csak futtatta, de adta-vette is a lányokat, és aki utóbb Thaisz rendőrfőkapitány szeretőjeként tett szert kétes hírnévre. Ja, nem mondtam még? A századelős Budapest az egyik gyengém… Egyenesen vártam, hogy a Három Hollóban mikor bukkan fel a púpos Löffelmann, de hát A vérgrófban még a mellékszereplők is csak a nagyágyúk közül kerülnek ki.
És mégis a miliő valahogy nem az igazi, a Trüffel Milán vagy a Kondor-könyvek mindent átitató hangulata A vérgrófban csak nyomokban ragad magával, hiába merülünk nyakig a körúti kávéházak, a lipótvárosi polgárlakások, a ferencvárosi szegénynegyedek vagy a belvárosi kuplerájok világában. Igazán csak a végkifejlet felé éreztem, hogy megvan a hang, a benedekszabolcsos, ez kell, ez kellene, hogy továbbvigye az olvasót. És ha van egy kis szerencsénk, akkor a szerző nem hagyott egy pillanatnyi szünetet sem, jó erősen megmarkolta, és ugyanezzel a lendülettel, ugyanezzel a hanggal csapott bele a trilógia második részének szánt vérgrófnőbe. Reménykedjünk.
10/7
A könyvért köszönet a Libri Kiadónak!
Utolsó kommentek