Gerincre vágva

Egy ideje már próbálok rájönni, mi lehet az oka, hogy a fél világ egy középkorú angol nő szexuális fantáziáitól pörög. A szürke ötven árnyalata kapcsán maga a jelenség az érdekes, önmagában a könyv ugyanis, különösen, ha megfosztjuk a szexuális maszlagtól, eléggé vérszegény.

Na, de kezdjük az elején.

A jövő hét elejéig tetőzik a forróság, olvasom éppen, ha adhatok egy tanácsot, húzódjatok az árnyékba, a szobába, egy lombos fa alá, és némi pincehideg spriccerekkel felszerelkezve olvasgassatok inkább... Na, de lássuk, hogy mi jön a blogon a következő napokban.

Először is beköszön E L James agyonhájpolt regénye, A szürke ötven árnyalata (azt már most jelzem, hogy a fordítási dolgokról én nem nagyon fogok írni, a leiterjakab már komplett sorozatot szentelt a témának, jobban is csinálják, meg részletesebben, de nyugi, attól még lesz miről morfondírozni). Ha már teljesen felhevültünk (ki az idegtől, ki mástól), akkor kis levezetésként elmerülhetünk Tandori medvevilágában, ez a Medvék minden mennyiségben Agócs Írisz rajzaival. Harmadik számú versenyzőnk Trux Béla A templomos lovag című regénye, amely a fülszöveg ígérete szerint a kereszteshadjáratok korába röpíti el az olvasót, de lesz itt szerelem, kaland, alkímia, boszorkányság, és minden egyéb középkori nyalánkság.

Fikció és valóság keveredik Irvin D. Yalom Amikor Nietzsche sírt című könyvében. A regényben ábrázoltak akár így és ilyenformán is megtörténhettek volna, de hogy nem történtek, az végeredményben semmit sem von le az olvasás élményéből.

Nem tudom, mi volt előbb a tyúk vagy a tojás, a vers vagy a zene, de tény, hogy nem voltak teljesen ismeretlenek előttem Szabó T. Anna gyerekversei. Akinek ugyanis gyereke van, az nehezen is tudná kikerülni Halász Juditot, nem mintha kéne, még mindig lenyűgöző, amit csinál (hja, és tudom, hogy természetesen van, akinek a gyereke már pólyáskorától kezdve csak Led Zeppelint meg bëlgát hallgat, hát persze, persze), legutóbbi gyereklemezén pedig másoké mellett Szabó T. Anna műveit is megzenésítette.

Nagy levegő.

Na, innen voltak nekem ismerősek a versei.

Ha csak egy Twitter-bejegyzésnyi helyem lenne, azt mondanám, hogy Gerald Murnane könyve nem más, mint óda az ausztrál pusztákhoz. Ennél azonban nyilván többről van szó. A könyv 1982-ben jelent meg angolul, de ez nem nagyon érződik rajta. Ennek legfőbb oka, hogy Murnane az egész cselekményt (már ha beszélhetünk ilyenről) kiragadta a tér és az idő fogságából.

Íme, az újabb adag! Elsőként is jön az ausztrál Gerald Murnane-től a Puszták. (Érdekesség, hogy az író annak idején autodidakta módon tanult meg magyarul, igaz, regényeit azért angolul írja...) Murnane-nel egy szuper interjút olvashattok itt. Mostani második számú versenyzőnk Szabó T. Annától a Tatok tatok (isteni rajzokkal és rímekkel), a harmadik pedig Irvin D. Yalom Amikor Nietzsche sírt című regénye (a fülszöveg alapján elég ígéretesnek tűnik).

Ha valakinek még mindig az eső, az ötórai tea, meg a királyi család jut csak eszébe Angliáról, akkor annak ébresztő! Éppen tegnap volt ötvenéves a Rolling Stones, mely történetünk idején csúcsra járt. Akárcsak a Pink Floyd vagy a Beatles, de ekkortájt bontogatta szárnyait David Bowie is.

„Látjátok, ő Pálcika, aki pálcika” – és ez ilyen egyszerű.

Itt vannak közöttünk – John Banville szerint legalábbis az ókori görög istenek soha nem hagyták el az evilágot, ott vannak mindenhol, és gátlástalanul beleavatkoznak az emberek életébe: Hermész például mindent elkövet, hogy összeboronálja az esetlen Ivyt és a Godley-birtok béresét, Duffyt, a kéjsóvár Zeusz pedig Adam Godley fiatal feleségére, Helenre veti ki a hálóját.

Nyuvadok ki a melegben, de azért kimerészkedtem, hogy elkészítsem az obligát fotót. (Hős-e vagyok, kedves barátim?) Nos, a mostani felhozatal eléggé vegyesre sikeredett. Kapásból itt van a Booker-díjas John Banville Végtelenek című könyve, amiből már nincs sok hátra, és eddig eléggé tetszik. Másodiknak jön Darvasi László Pálcikája, a sort pedig Hanif Kureishi A kültelki Buddha című könyve zárja, amiről sok szép és jót hallottam eddig, de majd meglátjuk.

Mi kell a sikeres mozihoz? Egy kutya és/vagy egy gyerek! – vallották az oldszkúl filmes szakik. Bölcsességük azóta többször is túlhaladottá vált, de az tény, hogy az utóbbi időben a gyereknarrátoros sztorik könyves fronton is jól teljesítenek, elég csak – a frissebb merítésből – például a Semmire vagy a Csikkre gondolni. Vagy itt van például a Bunkerzsúr, melynek elbeszélője nem más, mint a 11 éves Tocstli, egy mexikói drogbáró fia, aki apukájával és apukája sameszaival egy, a külvilágtól teljesen elzárt palotában él.

Kezdjük talán ott, hogy soha nem olvasok önsegítő könyveket. Idegenkedem az egész műfajtól, és valahogy nem tudok szabadulni attól a gondolattól sem, hogy ezek a kiadványok legfeljebb csak a saját szerzőik életén segítenek. Nem csoda hát, ha itt is volt bennem egy kisebb adagnyi szkepszis.

Te mit csinálnál, ha egy reggel arra ébrednél, hogy két tekintélyes szarv nőtt a halántékodon, és az előző, masszívan átivott éjszakából semmire sem emlékszel? Felkeresnél egy orvost, egy papot, egy rendőrt vagy éppen a szüleidet?

A blog (velem együtt) egy hétre nyaralni megy. De azért nem hagylak teljesen olvasnivaló nélkül benneteket, valamikor a hét elején ugyanis számítani lehet egy posztra Joe Hill Szarvak című regényéről (nagyon jó, előre mondom). Azután egy nőcisebb könyv kerül majd terítékre, ez a Katarzyna Miller és Monika Pawluczuk szerzőpárostól a Nőnek lenni és nem bedilizni című kötet. A bőröndben helyet kapott még Juan Pablo Villalobos Bunkerzsúrja is (alig várom)!

Mi köt össze egy magányos amerikai írónőt, egy ellenzéki chilei költőt, egy magyar gyökerekkel rendelkező izraeli régiségkereskedőt, és egy látszólag múlt nélküli (mégis titkokkal teli) angol írónőt? Nos, nem az irodalom szeretete, hanem egy réges-régi íróasztal, tizenkilenc fiókkal, az egyik örökké zárva. Az asztalnak története van, sőt, történetei, mint ahogy mindenkinek annyi története lehet, amennyit akar, vagy amennyire a saját sorsa rákényszeríti.

És igen, visszatért. Dávid Veron némi abbáziai és pesti kitérő után ismét Ókanizsa utcáit koptatja. Ha még azonban csak ennyi lenne: ahová ugyanis a kisasszony beteszi a lábát, ott, kis túlzással, hulla terem. Ráadásul most jó esélyei vannak annak is, hogy ezúttal az ő kezén kattanjon a bilincs, hacsak villámgyorsan nem deríti ki, hogy ki vagy kik végeztek egykori kérője, Remete Pista hites menyasszonyával. És másokkal.

„– Keresek valakit – felelte Gordon, aztán leült a fotelba, lábát feltette egy tonettszékre, és Csuli nem tiltakozott.
– Mindannyian keresünk valakit.”

... de már nem érdekel. A kép is azért ilyen fátyolos. Talán. De lássuk inkább, mi várható a következő napokban. A mostani merítés a „három K” jegyében telik, úgy mint Kerékgyártó, Kondor és Krauss. Kerékgyártó István Rükverc című könyvéről már délelőtt megjelent a poszt, klikk ide. (Elöljáróban annyit: nálam tízpontos.) Azután itt van az új Kondor-könyv, a Budapest novemberben, ami, ha minden igaz, a befejező része lesz a Gordon Zsigmond-sorozatnak. A harmadik „páciens” Nicole Krauss Nagy palota című kötete.

Két könyv között vacilláltam vasárnap éjszaka, végül arra jutottam, az első mondatok fognak dönteni. „– Baszki, ez meztelen!”, indít Kerékgyártó István Rükverc című új kötete. Akkor már tudtam, hogy ezzel fogok kezdeni.

„Ha nincs ellenség, mivel biztassuk a népet?”

A prágai temető antihőse, Simonini kapitány, megfogadja a cári Ohrana emberének kérdésbe csomagolt kérését, és legott kreál, nem is egyet. A nőket gyűlöli, a keresztényeket megveti, a franciákat elviseli. A valódi ellenségképet azonban mégsem bennük véli megtalálni. Hanem a zsidókban. Vagy a szabadkőművesekben. Vagy egyszerre mind a kettőben.

Nyakunkon a foci EB, ezért gondoltam, érdemes körülnézni, milyen focis (szépirodalmi) könyveket forgathat az, akinek a közvetítés nem elég. A helyzet az, hogy az angolok (mily' meglepő!) nagyon erősek ezen a téren, több listára bukkantam az interneten, ahol különféle lapok és szerkesztők szedik lajstromba kedvenc futballos könyveiket, melyeknek se szeri, se számuk. Persze nekünk, magyaroknak se kell szégyenkeznünk, hiszen a foci elég sok szerzőt megihletett, lehet tehát válogatni.

Az alábbi lista természetesen nem teljes, tessék kommentelni, kiegészíteni! A könyvek között vannak régebbi kiadásúak, és olyan is, ami a mostani könyvhétre jött ki. A sorrend sem tükröz semmiféle preferenciát. Lássuk hát! 

„Elkeserít, hogy a budapestiek nem szeretik a városukat. Budapestet lehangolónak érzi az emberek többsége, pedig csodálatos új dolgok is történnek itt” – egyfajta vallomásnak is beillene ez a mondat. Pedig Török Andrásnak, a több változatban és több nyelven is megjelent Budapest könyv szerzőjének nem is kell nagyon bizonygatnia, hogy mennyire odavan ezért a városért. Elég csak fellapozni a kötetet, amelynek harmadik, „gyökeresen átdolgozott” kiadását szerdán mutatták be egy budapesti galériában.

Jó másfél évvel ezelőtt olvastam először a Tschick-ről (akkor még így, németesen). A német lapok kritikusai szó szerint el voltak ájulva tőle, a Zabhegyezőt emlegették, meg egekig dicsérték friss és szemtelen nyelvezetét, és rögtön a 2010-es év legjobb német nyelvű regényének kiáltották ki Wolfgang Herrndorf könyvét. Már akkor bíztam benne, hogy majd akad olyan kiadó, aki itthon is ráharap, és hát, láss csodát… minden kívánságom így teljesüljön.

Nem hiszem, hogy van még olyan mondat, amit nem írtak le erről a regényről, így a szokásos recenzió helyett inkább csak néhány kósza benyomást rögzítenék.

... de azért nézzük, mi várható a következő napokban. Először is egy megunhatatlan klasszikus (nekem legalábbis az), Kosztolányi Pacsirtája. Azután egy friss hang, a német Wolfgang Herrndorf Csikk című könyve, amiről az első benyomásaim nagyon jók, majd meglátjuk, milyen lesz a végkifejlet. A harmadik versenyző pedig ezúttal Umberto Eco új könyve, A prágai temető.