Nyakunkon a foci EB, ezért gondoltam, érdemes körülnézni, milyen focis (szépirodalmi) könyveket forgathat az, akinek a közvetítés nem elég. A helyzet az, hogy az angolok (mily' meglepő!) nagyon erősek ezen a téren, több listára bukkantam az interneten, ahol különféle lapok és szerkesztők szedik lajstromba kedvenc futballos könyveiket, melyeknek se szeri, se számuk. Persze nekünk, magyaroknak se kell szégyenkeznünk, hiszen a foci elég sok szerzőt megihletett, lehet tehát válogatni.

Az alábbi lista természetesen nem teljes, tessék kommentelni, kiegészíteni! A könyvek között vannak régebbi kiadásúak, és olyan is, ami a mostani könyvhétre jött ki. A sorrend sem tükröz semmiféle preferenciát. Lássuk hát! 

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére (Magvető, 2006.)

„A szurkoló mindent tud, nem hülye, legbelül tudja a reális esélyeket, csak éppen ettől eltekint. Szurkolónak lenni költői létet jelent.”

 

Nick Hornby: Fociláz (Európa Könyvkiadó, 2010.)

„Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, mit sem gondolva azzal, hogy mennyi fájdalmat és bajt okozhat a szenvedélyem.”
 

John King: A futball faktor (Kalligram, 2005.)

„Mi csak balfékeknek hívjuk őket, mert a lényeg a vegyülés. A parádé nélküli akció kétszer olyan elegáns. Csak lenyomod a melót, és elhúzod a csíkot, mielőtt kiszúrnának. Az egész csak tervezés kérdése. Használod a fejed bevetés előtt. Agyas vagy. Nem hantázol, nem tombolsz, mert nincs szükséged infarktusra. Vigyázol magadra, szépen megőrzöd az egészséged. Megtalálod az ellenfelet, és belekalapálod a betonba. De nem kell egy rezesbandával bemasírozni. Szép csendben megcsinálod, és ugyanazt az eredményt produkálod – csak mellékhatások nélkül. Ez az alap.”

 

Kőrösi Zoltán: Az utolsó meccs – Történetek a titkos magyar focikönyvből (Kalligram, 2012.)

„Nincsen értelmetlenebb kérdés, mint egy igazi futballistát azzal zaklatni, hogy vajon mire gondolt a mérkőzést eldöntő találatánál.
Vagy mi járt a fejében, amikor felnézett, és a beadás helyett a lövést választotta. Nem is beszélve a villámgyorsan végrehajtott testcselekről és biciklicselekről,  a hanyatt vetődéses ollózásról, az önfeláldozó becsúszásról, a köténycsel utáni okos ívelésről, a futásból leadott, teli csüdös bombáról.
Úgyis tudja mindenki: minél tökéletesebb volt a mozdulat, annál kevésbé férhettek hozzá megfontolások és elhatározások: ahol az ösztön és a képesség működik, ott a test okosabb a legokosabb töprenkedésnél is, és legfeljebb utólag képzelhet gondolatokat az ember.
Képzel is, hiszen így van kitalálva.”


Moldova György: Ferencvárosi koktél (Magvető, 1974.)

   „ – Ne haragudjon, kedves Lami úr, de a futball átkozottul bonyolult sport.
      – Az lehet, de nekem valami azt súgja, hogy rendkívül tehetséges vagyok, és az én érzéseim ritkán csalnak. Egyszer például még kint Pozsonyban…
      – A legtehetségesebb embernek is nyolc-tíz év kell, amíg megtanulja azt a rengeteg trükköt, fineszt, taktikát és stratégiát, és elmondhatja magáról: na, én elég jól tudom kezelni a labdát. Mire maga ezt mind végigcsinálja, addigra negyvenöt-ötven éves lesz, ami egy tejellenőr számára a legszebb kor, de futballistának kissé öreg.
      – Én futballozni akarok.”