Te mit csinálnál, ha egy reggel arra ébrednél, hogy két tekintélyes szarv nőtt a halántékodon, és az előző, masszívan átivott éjszakából semmire sem emlékszel? Felkeresnél egy orvost, egy papot, egy rendőrt vagy éppen a szüleidet?
Ig Perrish pontosan így tesz: miután túljut az első döbbeneten, végigjárja a fenti stációkat, és meglepő felfedezést tesz. Az emberek a legkevésbé sem akadnak fenn azon, hogy szarvakat növesztett, sőt, szinte kifordulnak magukból, és ellenállhatatlan kényszert éreznek arra, hogy megosszák vele a legperverzebb, legtitkosabb vágyaikat.
„Ig nem értette. Mind kipakoltak. Amint meglátták őt, amint meglátták a szarvakat a halántékán, csak úgy dőlt elő a sok titok. Nem volt menekvés. A recepciós az anyja fehérneműjét akarta viselni, Eric Hannity valami ürügyet akart, hogy lelőhesse Iget, és bekerüljön az újságba, és most Lee volt soron, de Lee nem tudott mást bevallani, mint hogy kedvezményezettként érintett volt egy részeg furulyázásban.”
És még valami: ahogy Ig hozzáér ezekhez az emberekhez, a múltban elkövetett – eddig jobbára gondosan eltitkolt – bűneik egy csapásra feltárulnak előtte. A New Hampshire-i kisváros lakói azonban a legkevésbé sem egymásra, sokkal inkább Ig Perrish-re mutogatnak, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy évvel korábban megerőszakolta és brutális kegyetlenséggel megölte a barátnőjét, Merrint.
A bűnt vagy a bűntelenséget azonban bizonyítani nem lehet, mert az ügyben illetékes bűnügyi labor egy szép napon hamuvá lesz, mint utóbb kiderül, nem teljesen véletlenül. Ig tehát már akkor a pokol tüzében ég, mielőtt csinos szarvak bújtak volna elő a koponyájából. A barátai elfordulnak tőle, az áldozat családja minden nap a haláláért imádkozik és még szülei támogatásában sem lehet száz százalékig biztos. Az, hogy hirtelen szarvai nőttek, már igazán csak hab a tortán.
Csakhogy a furcsa képződmények és az általuk kiváltott még furcsább reakciók hamar ráébresztik Iget, hogy páratlan lehetőség pottyant az ölébe, hiszen végre esélye nyílik kideríteni, hogy kinek a lelkén szárad Merrin halála.
„Éppen ez volt a baj. Ig a kereszttel a nyakában újra önmaga lehetett, mindent visszakaphatott, ha akarta, csak éppen nem érte meg. Ha úgyis a földi pokolban kell élned, ördögnek lenni kifizetődőbb.” Joe Hill: Szarvak, Európa Könyvkiadó, 2012.
Joe Hillnek ez már a második regénye. Nagyjából a könyv kétharmadánál tartottam, amikor úgy döntöttem, kicsit utánanézek, ki is ez a pasas. Abban szinte biztos voltam, hogy a Joe Hill felvett név, ám csak részben volt igazam. Az író ugyanis Joseph Hillstrom King néven látta meg a napvilágot, az édesapja pedig nem más, mint Stephen King.
Részemről nagy piros pont a kiadónak, hogy a fülszövegben a nagyobb hírverés kedvéért nem játszotta ki ezt az adu ászt. Már csak azért is, mert Joe Hillnek nincs oka, hogy az apukája írói köpenyével burkolózzon. Dramaturgiailag pontosan felépített, az olvasót az első mondatok után magával ragadó könyv a Szarvak. Feszültségteremtésből mindenképpen csillagos ötös.
Ha valamit kifogásolok, akkor talán az, hogy a szerző egyszerűen nem tudott ellenállni, hogy a bibliai szimbólumok (a kereszt, sáskák és kígyók hada) vagy a kulturális és popkulturális utalások közül ne zsúfoljon be annyit a regénybe, amennyit nem szégyellt.
Így történhetett, hogy a folyóparton valaki egy Highway to Hell feliratú pólót visel, vagy amikor megtámadják Iget, akkor képzeletében a csapó a 666. jelenetre készül. És nyilván az sem véletlen, ha valakinek ismerősnek tűnik a két Williams-nővér neve: Merrint és Regant ugyanis Az ördögűző című film két szereplője után nevezte el a szerző.
Ám, ha nagyon őszinte akarok lenni, mindezek a fentiek fényében bocsánatos bűnök. Fátylat rá.
10/8
Utolsó kommentek