Nem tudom, mi volt előbb a tyúk vagy a tojás, a vers vagy a zene, de tény, hogy nem voltak teljesen ismeretlenek előttem Szabó T. Anna gyerekversei. Akinek ugyanis gyereke van, az nehezen is tudná kikerülni Halász Juditot, nem mintha kéne, még mindig lenyűgöző, amit csinál (hja, és tudom, hogy természetesen van, akinek a gyereke már pólyáskorától kezdve csak Led Zeppelint meg bëlgát hallgat, hát persze, persze), legutóbbi gyereklemezén pedig másoké mellett Szabó T. Anna műveit is megzenésítette.

Nagy levegő.

Na, innen voltak nekem ismerősek a versei.

Rögtön a címadó Tatok tatok, ami a Nyelvpörgető fejezetben kapott helyet. Ez a rész egyébként a személyes kedvencem, már csak azért is, mert SzTA olyan játékosan, olyan felszabadultan tekeri, facsarja a szavakat, ahogy csak egy gyerek vagy egy olyan felnőtt teszi, aki bensőséges, mondhatni meghitt kapcsolatot ápol a nyelvvel.

Vannak azután a varázsdalok („Cápabőrrel wasabit reszelek, reszelek dögerős tormagyökereket”), meg mosolymosó („Mofom a fogam, habof a fám”), és családláda-versek („Miért szipákolsz te gyerek, mi ellen kell védjelek?”). Ha nagyon nyávogni akarnék, akkor azt mondanám, hogy ez utóbbi szekcióban volt az egyetlen olyan vers, a Származás („Arcuk hasonló, mégis más, csupasz, szakállas vagy borostás”), amelynek olvasása közben minduntalan a zene türemkedett elő. Ennél éreztem egyedül, hogy talán kimondottan dalszövegnek íródott, mondjuk, ennek ellenére nem lóg ki a sorból, dalként azonban nálam mégis jobban működik, mint versként.

Kicsit meghökkentő fejezetcím lehet a Vadulás, benne például a Két vérnyúl („Két vérnyúl vár a fű között, két szörnyűséges vérnyuszi, piros szemükben tűz dörög, szájukban éles vérpuszi”) vagy a teljesen elvetemült Nemzetközi medve-induló („Árjánk hát ágy mádvá-dált, ámát mándán mádvá várt!”) című versekkel. De ez is teljesen beleillik abba a kifordítós-befordítós, szómenős, kreatív vonalba, amelyet a szerző következetesen végigvisz az egész köteten.

Fakatica

Icipici fakatica,
facipőbe’ cicafoci –
ha a cicafoci pici,
vajon milyen icipici
az a fakaticafoci?
(Szabó T. Anna: Tatok tatok, Kárpáti Tibor illusztrációival, Magvető, 2012.)

És akkor ne feledkezzünk meg Kárpáti Tibor illusztrációiról sem, amelyek játékosságban semmivel sem maradnak el Szabó T. Anna rímeitől. Kompakt egészet alkot a kettő, egyszerűen jó ránézni, jó kézbe venni a kötetet. Nem szokásom ömlengeni, meg messze is a december, de az az igazság, hogy nekem egyelőre ez az év legjobb gyerekkönyve. Biztos vannak csicsásabbak, meg olyanok, amikben több a póni, a pókember meg a dizni-hős, de egy ennyire vicces, kreatív, a legjobb nyelvi hagyományokat követő, és mégis modern, a mai gyerekeknek szóló verses kötettel nálam egyik sem tudja felvenni a versenyt.

Aki nem hiszi, kérdezze meg a két vérnyulat.

                                                                                                                                      10/10

A könyvért köszönet a Magvetőnek!