Ahogy a posztok között böngészve végigpörgettem az elmúlt tizenkét hónap termését, meg kellett állapítanom, hogy nagyon erős volt az idei év is. Csupa-csupa jó könyv jelent meg, ami önmagában is jó hír, az meg már az én bajom, hogy ilyenkor óhatatlanul is az eszembe jut, hogy mennyi olyan klassz könyv van, ami most sem került a kezeim közé.

Az év vége azonban nagyon jó alkalom az összegzésre (mert ugye, mikor, ha nem most), ezért talán érdemes felidézni, hogy melyek voltak azok a könyvek, amelyek valamilyen okból igazán maradandóak, kiemelkedőek, vagy egyszerűen csak szerethetőek voltak. A válogatásba csak olyan könyvek kerültek, amelyek 2012-es kiadásúak, így, fájdalom, de nem került be például egyik nagy kedvencem, és idei felfedezettem, John Banville egyik könyve sem (de azért persze becsempészem, itt és itt olvashattok róla).

No, vágjunk bele.

Többször elmondtam talán, de nekem az utolsó hónapok igazán nagy kedvence Romain Gary A virradat ígérete című önéletrajzi ihletésű kötete volt, amely egyszerre facsarta a szívet, és nevettette meg az olvasót, és vallott úgy az anyai szeretet mázsás terheiről, ahogy talán még senki. Nálam mindenképp ez a 2012-es favorit. Nagyon magával ragadó volt még Abraham Verghesétől a Könnyek kapuja, amely egyszerre mágikus, és mégis nagyon emberi történetet mesél el.

Azután itt van a másik nagy kedvencem, Fehér Béla, aki idén a Kossuthkifliben zöld delizsánszra ültette olvasóit, és a szabadságharcát vívó Magyarország hátországába kalauzolta el őket. Ha már magyar szerző, és ha már kedvenc, akkor meg kell említeni Kerékgyártó István Rükvercét, amelyre mindenképp megérte ilyen sokat várni (hogy a kötetből készült színdarab milyen lett, azt egyelőre nem tudni, január végén elmesélem, a jegyem már megvan rá).

Idén sok olyan kötet volt, melyek szerzői sötét lónak számítottak Magyarországon, a kiadók is kisebb-nagyobb kockázatot vállaltak velük, mégis rászolgáltak a bizalomra. Ilyen volt például a szigetlakó Senko Karuza, a százéveseket futtató Jonas Jonasson, vagy Wolfgang Herrndorf, akinek Csikk című regénye szerintem méltatlanul kevés figyelmet kapott itthon. Az ifjúsági regények közül mindenképp rászolgált még a körülötte csapott hírverésre A Kör, és számomra nagyon kellemes meglepetés volt a Csodák kora című disztópikus ifjúsági regény is.

Azután persze itt voltak a már jól bejáratott nevek, így megjelent Kondor Vilmos Budapest-sorozatának utolsó, ötödik kötete, amely a ciklus egyik legjobbja is egyben, vagy Baráth Katalin A borostyán hárfa című regénye, amely a címet leszámítva szintén remekbe szabott kis darab lett. Idén debütált a magyar piacon Katarina Mazetti, egyből két könyvvel is, ezek közül nekem inkább a második maradt emlékezetes. Rory Clements sem számít ismeretlennek a hazai pályán, Bosszúálló című regényét pedig igazán lehetett szeretni.

Az idei felsorolásból vétek lenne kihagyni Umberto Eco A prágai temetőjét: a maestro ismét felsőfokon mesél, és még attól sem riad vissza, hogy egy roppant ellenszenves, utálatos figurát tegyen meg főhősének. Megint másért emlékezetes Bán Zsófia Amikor még csak az állatok éltek című kötete – ha erre a könyvre gondolok, leginkább képek villannak be, és nem is tudom nagyon máshogy megfogalmazni, mint hogy nagyon erősen vizuális könyv az övé.

Nagy kedvencem volt még az idén Joe Hill Szarvak című kötete, amely teljesen hihetővé tette a hihetetlent, és rendkívül szórakoztatónak (egyben elgondolkodtatónak) találtam Hanif Kureishi A kültelki Buddha című regényét. Nem volt tökéletes, mégis élénken emlékszem Rubin Szilárd Aprószentek című posztumusz kötetére, amelyet több évtizedig formálgatott a szerző, befejezni azonban soha nem tudott. És szintén nagyon erős darab volt Kováts Judittól a Megtagadva, egy igazi tabudöntögető könyv, amely az oral history legjobb hagyományait felelevenítve hozott felszínre egy darabkát az elhallgatott közös múltból.

Nem mai darab a Száll a kakukk fészkére, az Európa azonban az idén mégis újra kiadta, így mindenképpen helye van a legjobbak között. Önmagában a 2012-es kiadás persze nem lenne elég, ennél sokkal többet nyom a latban, hogy Ken Kesey kevéssel is nagyon sokat tud mondani a kiszolgáltatottságról, a hatalommal való visszaélésről és az emberi méltóság megőrzéséről, és ez pont elég, hogy felkerüljön a listára.

A végére egy olyan könyvet hagytam, ami se nem regény, se nem útikönyv, mégis szuper történetek tucatjait tárja elénk, bárhol is üssük fel. Ez Török András Budapest könyve, amely még azoknak is nagyon sok apró titkot és felfedeznivalót tartogat erről a városról, akik már hosszú-hosszú évek óta benne élnek.

Ez az én listám, de kíváncsi vagyok a ti kedvenceitekre is. Ezért arra biztatnálak titeket, írjátok meg kommentben, mi volt az a könyv, amely 2012-ben elvarázsolt, megnevetettet vagy megríkatott titeket? Mi a ti kedvenc 2012-es könyvetek?