Ha a macsó-irodalomnak lehetne fejedelme, akkor Hemingway kénytelen lenne McCarthynak adni a fele királyságát. A Vad lovak széllelbélelt ösvényeken kóborló, kevésszavú, forrószívű hősei más formában, más könyvekből már ismerősek lehetnek, akárcsak a történet a maga útját járó, felnőtté váló fiúról, mégis, ami az átlagregények fölé emeli a trilógia első részét, az a rendkívül erős atmoszféra, ami szinte észrevétlenül szippant be már az első oldalakon. McCarthy erős kézzel ragadja meg olvasói figyelmét, és csak néha-néha enged a szorításon.

A történet szerint a tizenhat éves John Grady Cole texasi farmjukat maga mögött hagyva egy szép napon Mexikó felé veszi az irányt. (Lóháton, naná.) Vele tart legjobb barátja, Rawlins, majd hamarosan melléjük szegődik egy Blevins nevű nagyjából tizenhárom éves, magát azonban idősebbnek hazudó figura. Hármasukban szinte kódolva van, hogy valamiféle kalamajkába keverednek, ám a ló-visszalopási ügyet John Grady és Rawlins végül ép bőrrel megússza. Egy mexikói farmra érve elszegődnek Don Héctor szolgálatába, ahol hamar felfigyelnek John Grady képességeire, aki úgy töri be a vadlovakat, mint senki más a környéken.

Kerek is lenne a világ, ha nem jelenne meg a színen minden baj okozója, a Nő, jelen esetben a főnök lánya, a szépséges Alejandra, aki természetesen szerelembe esik hősünkkel. A történet ott vesz csúnya fordulatot, amikor a hatóságok emberei megjelennek a farmon és egy gyilkossági ügy miatt börtönbe vetik John Gradyt és Rawlinst. A mexikói börtönökben már a negyvenes években sem volt túl jó a túlélési arány, a két fiúnak így minden testi-lelki erejére szüksége van ahhoz, hogy épségben kiszabaduljon a kóterból. Ráadásul csak magukra számíthatnak (ami mondjuk John Gradynek nem újdonság, tizenhat évesen ő lehetne ugyanis a magányos farkas archetípusa, akinek még a saját szüleivel, de igazán legjobb barátjával sincs bensőséges kapcsolata), az igazság ugyanis sem a falakon belül, sem azokon túl nem sokat nyom a latban.

Az amerikai irodalomból jól ismert toposzokat (az ismeretlen vidék meghódítása, felnőtté válás, a saját erőből történő felemelkedés) boncolgatja a Vad lovak, melyben az összes szereplő – John Gradyt kivéve – igazából csak statiszta. Ő ugyanis a legerősebb fókuszpont, annyira erőteljes karakter, hogy kicsit mindenki elhalványul mellette – kivétel ez alól talán a lány nagynénje. Mindenesetre John Grady az a figura, akit nem lehet betörni (holott kísérletek vannak rá szép számmal), és aki csak a saját belső játékszabályait követi, igaz, a regény végén, mivel nem tehet nagyon mást, kénytelen a lányét is elfogadni.

„Szerinted Isten vigyáz a népekre? – kérdezte Rawlins.
Azt hiszem, hogy vigyáz. És szerinted?
Szerintem is. Csak a világ már ilyen. Fölébred valaki egy reggel valahol Arkansasban vagy tudom is én milyen elátkozott helyen tüsszent egyet és még be se fejezte máris háború van rombolás meg pokol. Sose tudhassa az ember mi fog lenni. Szerintem az Isten is csak felibe-harmadába.” (Cormac McCarthy: Vad lovak – Határvidék-trilógia 1. rész, Magvető, 2011.)

A vesszők száműzése, a kötőszó-halmozás csak az első pár oldalakon fura, de sokkal kevésbé zavaró (főleg az előbbi), mint várná az ember. A Vad lovakban igazából nem is a sztori az, ami magával ragadó, hanem a hangulat, melyet McCarthy a maga szikár stílusában, alig pár szóval képes megteremteni. Ugyanakkor a napnál is világosabb, hogy bármennyire férfias és kegyetlen is ez a világ, a fokozatosan felnőtté váló, az első szerelmet és csalódást gyors egymásutánban megtapasztaló, és egy letűnt kor idealizált hősének tűnő John Grady története alapvetően mégis eléggé romantikus.

Sajnálom, fiúk, ez van.
                                                                                                                                    10/8

A könyvért köszönet a Magvetőnek!