Clara Royer alaposan kifordította a traumatikus regények egyik visszatérő elemét: míg ugyanis máshol a szereplőknek éppen zsidó identitásukkal kell zöldágra vergődniük, addig a Csillag főszereplőjének mindeközben az okozza a legnagyobb megrázkódtatást, hogy kiderül: nem is zsidó származású.
Az egész lavinát egy fénykép indította el, amely Ethel nagymamáját, Marie-t ábrázolta még kislányként. Egy aprócska részlet azonban megingatja Ethel egész addigi kényelmes kis világát: lázas nyomozásba kezd, minden titkok tudója, az alzheimeres nagymama azonban, még ha akarna, sem tud már neki segíteni.
Pedig ő a történet kulcsa, a zsidó származású Marie, aki a harmincas években gyerekként érkezett Párizsba, és aki magyarul csillagnak szólította az unokáját. De nem csak ezt a becenevet kapta tőle, hanem egy komplett identitást: benne egy ragyogó magyar dédanyával, Sárával, aki gyönyörű volt és élveteg, meg egy messzi kelet-európai várossal, ahol „Sára nevetése betöltötte a szűk utcácskákban zsúfolódó orfeumokat és színházakat, ahová a pletykák és levertség elől menekült”.
Ethel tehát magára magad, de addig nem nyugszik, amíg a dolog végére nem jár: ha kell, piszkoskodik, kihasználja a szerettei jóindulatát, ha kell, hazudik, vagy másvalaki bőrébe bújik. Marie életének újabb és újabb szereplőit kutatja fel, miközben saját élete egyre inkább romokban hever, legfőbb bizalmasa, az őt hűséges jóbarátként mindenhová követő Come is elpártol tőle.
A nyomozás egyben alapos lélekbúvárkodás is, Ethel ugyanis kénytelen újrapakolni saját identitása alkotóelemeit, és újrapörgetni a „ki vagyok, és mi tesz azzá, ami vagyok” kérdésköreit is. Hogy ebben milyen szerepet játszik a vallás, az idegen kultúra, és a vérségi kötelék (ha játszik egyáltalán), a regény végére kiderül. Mint ahogy az is, hogy mekkora árat kell fizetnie Ethelnek, hogy végre kiderüljön, kinek az arca húzódik meg valójában az általa ismert Marie-é mögött.
„Nem, én nem találtam ki semmit. Nem vagyok őrült. Az a fénykép nem hazudik. Az az igazság: a nagyanyám minden idők legnévtelenebb tolvaja. Rám hagyta az egész történet- és elhallgatás-zsákmányt, amelyet élelmes fülével begyűjtött. Rám hagyta tolvaj fülét.” (Clara Royer: Csillag, Geopen Könyvkiadó, 2013.)
Clara Royernek a Csillag volt az első regénye, és szinte hibátlanul teljesített. Úgy szól igazán fontos és nehéz kérdésekről (vallás, identitás, gyökértelenség, családi kötelékek), hogy egy pillanatra sem lesz didaktikus. Pergő, cselekményben és párbeszédben gazdag kötetet tett le az asztalra, és még úgy is megvett kilóra, hogy a minden rejtélyt feloldó kulcsjelenet után azért elég nagy hiányérzet marad bennem. Mindez nem igaz azonban a regény egészére, amelynek hangulata sokáig zsongott bennem. Olyan volt, mint egy cukorka, amit már órák óta szopogatunk, de még mindig azt akarjuk, hogy ne múljon el az íze.
10/9
Utolsó kommentek