Gerincre vágva

Egy ideje próbálom megfogni, hogy mitől annyira más az északiak gyerekirodalma, mint az összes többi, és a sok lehetséges válasz közül alapvetően egy olyan van, amely újra és újra a felszínre úszik. Mégpedig. A svéd, norvég és dán szerzőkben, akiknek a műveit valamennyire is ismerem, mintha meglenne az a képesség, hogy újra visszamenjenek gyereknek.

Valahol (ha megtalálom, hol, utóbb belinkelem) azt olvastam, hogy Bartos Erika azt követően írta meg a Megmondalak! című kötetet, hogy néhányan a szemére vetették, hogy az írónő gyerekeiről formázott AnnaPetiGergő-világ túlságosan is kerek, és mentes bárminemű konfliktustól. Na, tessék, erre itt a Megmondalak!, amelyben a sorozat névadói összevesznek, árulkodnak, hangoskodnak, nyafognak, elveszik egymás játékait, és a kétségbeesésbe kergetik az anyjukat. (Nos, kedves szülők, ismerős?)

A múltkori után (lásd itt, itt meg itt) íme egy újabb adag gyerekkönyv. Kezdetnek Bartos Erika Anna, Peti és Gergő sorozatából itt van a Megmondalak!, azután a norvég Stian Hole-tól a Garmann nyara, amely eddig már egy rakás díjat bezsebelt. És akkor ne feledkezzünk meg Ljudmila Ulickaja Történetek gyerekekről és felnőttekről című kötetéről sem, melyet Lakatos István illusztrált.

Ezerkilencszázhatvankilenc színes és sok szempontból kivételes év volt: az Egyesült Államok és a Szovjetunió áldását adta az atomsorompó-szerződésre, Richard Nixon ismertette a róla elnevezett doktrínát, Woodstockban zenei gigafesztivált rendeztek, az NSZK-ban Willy Brandt lett az elnök, ebben az évben volt a Beatles utolsó élő fellépése, Samuel Beckett kapta az irodalmi Nobelt, és az amerikai mozikban bemutatták a Butch Cassidy…-t.

Nem utolsósorban pedig ekkor lépett először ember a Holdra, új távlatokat nyitva ezzel az emberiség előtt. Ekkor legalábbis még sokan ezt hitték.

A Lótolvajokban minden benne van, amit az irodalmi píár a skandináv irodalomhoz köt: erdő, halál, borongós gondolatok, háború, civilizáción kívül rekedt főhős. Csakhogy van egy kis probléma: a magam részéről nem hiszek a skandináv irodalom kategóriájában, az északi népek fiction-je ugyanis annyira sokszínű, hogy már-már sértőnek érzem ezt az általánosító dobozt, amibe a kiadók kétségbeesetten próbálják a svédeket, a dánokat, norvégokat, és akár még az izlandiakat is beleszuszakolni.