Miközben 1998-ban Amerika (és a tágabb világ) Bill Clinton és egy bizonyos Monica Lewinsky liezonjának a részletein csámcsog, egy New England-i klasszika-filológia professzornak egyik pillanatról a másikra romokba dől az élete. Coleman Silket egy mesterségesen felfújt ügyben rasszizmussal vádolják, és hiába védi vehemensen a maga igazát, a botrány miatt kénytelen idő előtt nyugdíjba vonulni. Ráadásul váratlanul még a felesége is meghal, amit Silk ugyancsak a botrány számlájára ír.

Valahogy így kezdődik Philip Roth The Human Stain című regénye (magyarul Szégyenfolt címmel jelent meg). A regénybeli jelennél azonban sokkal érdekesebb a múlt. Mert ahogyan az a kötet narrátora, az író Nathan Zuckerman előtt is hamarosan egyértelmű lesz: Silk korántsem az az ember, akinek negyven évig ismerte a család és a világ.

És miközben szépen lassan felfeslenek Silk múltjának a szálai, úgy merítkezhetünk meg mi, olvasók is, az Egyesült Államok történelmében, a második világháborús szerepvállalástól kezdve a faji elkülönítés évein át a vietnami háborúig.

Mindezt ráadásul úgy, hogy a szerző egy pillanatig sem esik a didaktika csapdájába: nem tanítani akar, még csak nem is valami felsőbb morál nevében szónokol, sokkal inkább az egyes személyek sorsának alakulásához, személyiségük formálódásához (adott esetben deformálódásához) ad ezzel némi útmutatót.

Philip Roth elsőrangú munkát végzett: a karakterek igazi hús-vér figurák, a maga módján mindegyik uralja a teret, melyet az író a számára kijelölt (az egyetlen kivétel talán ez esetben Zuckerman, de narrátorként jobb is, hogy nem furakodott túlzottan az előtérbe – ez a sztori a legkevésbé sem róla szól).

Szereplőink közül senki nem az, akinek és aminek látszik: a fő- és mellékszereplők kisebb-nagyobb titkokat cipelnek magukkal, és ezért azután többüknek keserves árat kell fizetniük.

A The New York Times recenzense szerint a könyv egyik leggyengébb pontja a zakkant exkatona, Lester Farley ábrázolása volt, aki állítólag magán hordozza a vietnami veteránokkal kapcsolatos összes klisét. Ezt nem tudhatom (talán, mert egy vietnami veteránt se ismerek), számomra az egyik legerősebb jelenet mégis az volt, amikor egy szép napon Farley és veterántársai terápiás célból egy kínai étterembe térnek be vacsorázni. Ha már mindenképp ki kellene húzni valamit, akkor én a madaras jelenetektől válnék meg könnyűszívvel.

Roth kellően ironikus és önironikus könyvvel fejezte be a Nathan Zuckerman köré épített trilógiát. Pontosan szerkesztett, arányos felépítésű kötet a The Human Stain. És az az igazság, hogy az egyik legjobb könyv, amit az idén olvastam.

                                                                                                                       10/10