Az újonnan alakult Libri Kiadó egy friss irodalmi felfedezettel mutatkozott be a hazai könyvpiacon. A kiadó igazgatója, Sárközy Bence állítja: Izraelben járva szó szerint szinte belebotlott az ott élő Barna Dávidba, és saját bevallása szerint akkor még ő maga sem gondolta volna, hogy a véletlen találkozásnak az Egy magyar regény lesz az eredménye. (Az ÉS kritikája mindenesetre újabb színnel gazdagította a történetet, így aztán lehet vígan elmélkedni azon, hogy kit is rejthet Barna Dávid neve, már ha rejt egyáltalán.)
Az Egy magyar regény nem szokványos kötet abban az értelemben, hogy rögtön az elején mentegetőzéssel indul. Aki ugyanis ebből a könyvből szeretné megismerni Móricz Zsigmond valódi életét, az a szerző ajánlása szerint jobban teszi, ha inkább az elérhető tudományos publikációkat bújja. Ez a kötet ugyanis a címéhez méltóan regény, figurái és az ő történeteik a képzelet szülöttei.
Akárhogy is, a történet középpontjában az ismert és széles körben elismert magyar író, Móricz Zsigmond áll, aki 1936 szeptemberében az akkor még Ferenc József hídon császkálva egy öngyilkosságot fontolgató fiatal lányba botlik. A nagy magyar író annyira megsajnálja a lányt, hogy rögtön szobára is viszi. Valahogy így kezdődik a regénybeli Móricz és fiatal szeretője, később a nevére vett lánya, Kati/Csibe története.
Hősünk a jelek szerint magasról tesz a társadalmi konvenciókra, ám a család érzéseire tekintettel Katival kiköltözik a leányfalui házba, ahová hamarosan megérkezik az állítólagos korábbi aktusukból származó Petike is. Lányai kénytelenek lenyelni a békát, ám az író halálával Kati sorsa is eldől.
Az Egy magyar regény azonban ennél többről szól – ha őszinték akarunk lenni, inkább két vagy akár több magyar regény is megbúvik benne. Ott van például a narrátoré, aki Budapesten született, itt is nevelkedett, majd testvére hatására („A mi családunkban a bátyám lett a lázadó és a felbujtó a semmiből talált vallásosságával.”), és vele együtt később Izraelbe költözik. Az új haza azonban nem csak ad, hanem el is vesz a narrátortól, aki nem csak saját magáról vall a kötetben, hanem családjáról, a zsidóságukat vállalni képtelen szülőkről vagy a Móriczért rajongó és az általa dedikált példányt kincsként őrző kolozsvári nagymamáról.
| „– Ha kívülről szemlélné a helyzetet, mi lenne a válasza: megengedheti-e magának Móricz Zsigmond, a nemzet nagy írója, hogy egy kis lelenccel, egy kis utcalánnyal hozzák szóba? – hangzott el nagy beszédművészettel női hangon. Ahogy megállt az íróasztal előtt a felesége, már abból megérezhette az úr, mi készül itt. Nagy színésznő. Ma este nincs előadása. – Drágám, én egy jó témáért az ördög öreganyját is megbasznám – felelte higgadtan a férfi. Az asszonynak szeme se rebbent. – Ez a kislány nekem nem más, mint mikor az Erdélyt írtam, és tizenhét évig a könyvtárat bújtam hozzá. Az asszony kurtán, idegesen fölnevetett.” (Barna Dávid: Egy magyar regény, Libri Kiadó, 2011.) |
A múlt eseményeinek felidézése közben a közelmúlt történései (például a japán cunamiról vagy Oszama bin Laden likvidálásáról szóló hírek) mindeközben búvópatakként törnek elő, vissza-visszarántva ezzel az olvasót a mába. Ez a hármas (a múlt, a közelmúlt és a majdnem jelen eseményei) furcsa, kaleidoszkópszerű képbe sűrítik a huszadik század személyes történeteit. Ami ugyanakkor a regénynek az egyik nagy hiányossága is: hiába ugyanis Egy magyar regény a mű címe, mégis kibontatlan marad egy csomó szál.
Nem egyértelmű például, hogy a bátyja nyomdokain haladva miért döntött mégis a kivándorlás mellett a narrátor, neki mit jelentett Izrael, illetve a saját zsidósága. Villanásszerű képeket kapunk csak a szülőkről, így az ő elfojtott érzelmi világuk is kiaknázatlan terület marad. Ennél is nagyobb kérdés számomra, hogy ha a móriczi portré képzeletbeli csupán, annak kell-e tekintenünk az erősen önéletrajzi ihletésűnek tűnő és első pillantásra erősen vallomásszerűnek tűnő narrátori vonalat is?
A regény pozitívuma, hogy az iskolai tankönyvek és irodalmi múzeumok által felvillantott Móricz-kép mögé kukkantva, az ájult tisztelettel és kellő távolságból csodált büsztöt leporolva egy hús-vér ember alakját igyekezett felvázolni, a maga gyarló vágyaival és esendőségeivel, legyen bármilyen képzeletbeli is az a figura. Ugyanakkor úgy érzem, a szerző nem volt elég bátor ahhoz, hogy a saját élete alapján papírra vetett részeknél (már ha evidenciaként fogadjuk el, hogy ezek a részek valóban önéletrajzi ihletésűek) elég mélyre merüljön a családi és a személyes múltba. De lehet, hogy az már egy másik regény lenne.
10/7
Utolsó kommentek