Van abban valami végtelenül lehangoló, amikor a Kádár-korszak visszaböffent – úttörőstül, a tévén terpeszkedő horgolt csipketerítőstül, gmk-stul, krumplicukrostul... Annyira ugyanis nem volt rég.

Tóth Olga mindenesetre a Csupasz nyulakban valamit nagyon elkapott ebből a korból, története azonban igazából egy család lassú széthullásáról szól, ahol a végtelenül frusztrált anya kitagadja – potenciális férjjelöltet első körben villantani nem képes – terhes lányát, ahol a család ambiciózus legkisebbje nem kapja meg a kellő figyelmet és elismerést, ahol az apa az alkoholban és más nőknél keres vigaszt.

„Ha tudom, hogy anyám otthon van, kerülővel megyek, hogy tovább tartson az út.”

Két, egymástól vizuálisan is elkülönülő, egymásra nem reflektáló, időről időre mégis egybecsengő monológ adja a könyv gerincét. A két nővér, egy futó nyári kaland után teherbe esett, majd az anya által eltaszított középső, és a figyelemért és szeretetért hiába harcoló legkisebb lány elbeszéléséből bomlik ki a kisregény cselekménye. Alapvetően ugyanis azt gondolom, hogy regénynek a Csupasz nyulak kicsit soványka, a szereplők egyike-másika pedig túlságosan halovány (ezek közé tartozik az apa vagy a legidősebb nővér figurája is).

Mégis a Csupasz nyulak fontos könyv, mert nagyon sokat visszaad abból a korból, amit az én generációm is már csak eléggé szőrmentén ismert. Tóth Olga a fülszöveg szerint szociológusként a család változásait, a családon belüli erőszak megnyilvánulásait, a férfiak és a nők társadalmi helyzetét kutatja. A könyvből egyértelműen kiderül, hogy jól ismeri az adott kort, különösen a nők akkori helyzetét, mindennapjait, lehetőségeit és korlátait.

Mindez sok mindenből kiviláglik, kezdve az olyan banális dolgoktól, mint hogy hogyan szőrtelenítettek a nők a hatvanas években (elárulom: finom smirglivel (!)), egészen az olyan – adott esetben – tabuként kezelt dolgokig, mint hogy a „megesett leányanyák” a rendszer keretei között hogyan szabadulhattak meg nem kívánt gyerekeiktől. Nem tudom, hogy ezidőtájt Veres Pali bácsi mennyire oszthatta már az észt a fiataloknak, az azonban biztosra vehető, hogy sok fejben még elég nagy volt a homály. A nemiség, a szex bármilyen szintű felemlítése, különösen családon belül, pláne egy diszfunkcionális családon belül nem volt megszokott:

„Fogalmam sincs, mit jelent nőnek lenni. Az biztos, hogy megjön az ember menstruációja, meg gyereke is lehet. Ez utóbbit szívesen kihagytam volna. Már az is rossz volt, amikor először jött meg a menstruációm, mert senki se beszélt róla előtte. Nem ijedtem meg, mert azért arról tudtam, hogy lesz valami ilyesmi. Viszont nem tudtam, hogy mit kell csinálni. Megfigyeltem, hogy anyám minden hónapban beáztatja a véres rongyokat. Ő felkötőnek mondja, de mégiscsak egyszerű véres rongyok.  Elvékonyodott lepedőből, ingekből szabja, szegi őket. Hideg vízbe kell áztatni, mert akkor könnyebben kijön mosáskor a vér. De már lehet vattát kapni, és az sokkal praktikusabb, mert utána ki lehet dobni. Csak folyton elcsúszkál.”

A Csupasz nyulak regénynek annyira nem izmos, viszont kiváló kor- és családrajz, a borító nálam pedig az elmúlt hónapok egyik legjobbja.

                                                                                                                            10/6
Tóth Olga: Csupasz nyulak, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2011.