Nagyon furcsa könyv A terápia ajándéka. A Műhelytitkok alcím egyrészt nem túloz, Yalom tényleg több évtizedes terápiás tapasztalatait összegezve ad egy jól felépített és precízen pontokba szedett summázatot arról, hogy szakemberként ő milyen módszereket követett, miket tekintett és tekint a szakma buktatóinak, és megosztja velünk, hogy egy-egy kezelés során szerinte meddig mehet el egy terapeuta.
Erőteljesen szakmázik, de annyira mégse, hogy egy laikus ne követhesse gondolatmenetét, amiben nagy szerepet játszik, hogy közérthetően és egyszerűen fogalmaz, ahogy általában egy-egy szakterület legjobbjai tudnak csak. Kezdő terapeutáknak aranybánya lehet ez a könyv, Yalom ugyanis nem csak tapasztalatait, tanácsait osztja meg velük, hanem hangot ad félelmeinek, elárulja, hogy időnként ő is tanácstalan, tele van kétségekkel, vagy egyszerűen csak unja a páciens véget nem érő sirámait.
Ugyanis, szögezi le Yalom, a terapeuta is csak ember, nem pedig az a félisten, aminek némely igazán kétségbeesett páciens gondolja őt. Olyan ember, akinek a terápiás kezelésen néha elkalandoznak a gondolatai, vagy csak simán bosszankodik, de még az is lehet, hogy időről időre ő maga is terápiás kezelésre szorul. De ez nem baj. Sőt, amikor megosztja kétségeit vagy félelmeit a pácienssel, az gyakran új terápiás utakat nyithat meg, amivel pedig egy lépéssel megint közelebb juthatnak a gyógyuláshoz.
Hogy mégsem teljesen szakmai kötetről van szó, azt jól mutatja, hogy A terápia ajándéka legfőbb vizsgálati tárgya talán nem is maga a terápia módszertana, sokkal inkább Irvin D. Yalom személye, aki amellett, hogy sziporkázó szerző, nagyon toleráns, megértő és emberi. Nyíltan mesél anyja haláláról vagy arról, hogy milyen érzéseket kelt benne saját mulandósága, de emlékezetes az is, amikor arról beszél, mekkora bűntudatot ébresztett benne annak idején, amiért alig várta már, hogy megörökölje a szülei vagyonát: „Rendkívül vehemenciával ostoroztam magam, amikor Olive [Yalom első terapeutája] közbevágott, és egyetlen tömör állítással véget vetett a produkciónak: ’Ilyen az emberi természet.’”
Yalom nem fél bevallani, hogy az általa állított szabályok némelyikét, ha a sors úgy hozza, ő maga is megszegi, ugyanakkor kettő van talán, amelyekben nem enged. Ezek egyike, hogy a terapeuta soha, semmilyen körülmények között nem létesíthet szexuális kapcsolatot a pácienssel, a másik pedig, ha valamilyen titka van a terapeutához, az a legjobb, ha azt meg is tartja magának.
„… feltételezem, hogy az új pácienseket aggasztja, hogy egy könyv szereplőivé válhatnak, ezért biztosítom őket a titoktartásomról, és tisztázom, hogy mielőtt bárkiről is írnék, engedélyt kérek,identitásukat pedig gondosan elrejtem. Idővel észrevettem, hogy a páciensek nem emiatt aggódnak igazán – általában sokkal jobban tartanak attól, hogy nem elég érdekesek ahhoz, hogy bekerüljenek a könyvembe, mint az ellenkezőjétől.” (Irvin D. Yalom: A terápia ajándéka, Park Könyvkiadó, 2013.)
A kötet még annyiban mindenképpen figyelemreméltó, hogy többször utal Yalom más jellegű könyveire, így például az Amikor Nietzsche sírt című regényére, melynek alapötletét – azaz, hogy a terapeuta és a páciens lényegében egymást gyógyítja – részben saját szakmai tapasztalataiból merítette.
10/7
A könyvért köszönet a Park Könyvkiadónak!
Utolsó kommentek