Angliában a férfiak keménykalapot hordanak, karcsúsított öltönyben és csukott esernyővel parádéznak, és állítólag mind hihetetlenül romantikusak. Így képzeli legalábbis Irina, aki azért érkezett Kijevből Kentbe, hogy némi pénzt keressen, csiszolja angol nyelvtudását, majd hazatérve híres író váljék belőle.

Az angol nők csinosak, kék szeműek, Ferrarival járnak, és van egy gazdag pappájuk – ebben reménykedik a szintén ukrán Andrij, akit jó vagy rossz sorsa ugyanarra az eperföldre vetett, mint a szépséges Irinát. Rajtuk kívül vannak még lengyelek, kínaiak, egy malawi és egy moldáv fiú, akik nagyjából mind ugyanazt akarják: beteljesíteni a nagy angliai álmot.

Van, aki azért jött, hogy a tanulmányaira összeszedje a kellő pénzmagot, más rég nem látott nővérét igyekszik megtalálni, megint más az otthoni nyomortól próbál szabadulni. Kiszolgáltatottak és bizonyos mértékig megalkuvók mindannyian, akik természetesnek veszik, hogy egymás hegyén-hátán zsúfolódva két rozzant lakókocsiban pihenjék ki az eperszedés fáradalmait, és azt is, hogy munkáltatójuk ellátási költség címén egy halom pénzt levonjon a járandóságukból.

A fiatal és szépséges Irinára ráadásul egy Vulk nevű sötét bűnöző is szemet vet, ezért a lány az eperföldeket hátrahagyva árkon-bokron keresztül menekül a maffiózó elől, a megmentésére igyekvő Andrij pedig a nyomukban. Jó kis road-regény kerekedik azután ebből, melynek során hőseink kalandjai, alkalmi munkavállalásai és ismerősei révén egy a többségi társadalom előtt jobbára zárt világ bugyrai tárulnak fel.

És akkor itt most álljunk meg egy pillanatra.

Az ukrán származású, de már Nagy-Britanniában szocializálódott Marina Lewycka rendkívül súlyos/kényes/már-már tabuként kezelt témákhoz nyúl hozzá meglehetősen könnyű kézzel (a megfelelő rész aláhúzandó). Hőseink útjuk során elvetődnek például egy csirkefarmra, ahol bokáig a mocsokban gázolva kell az amorfra hízott szárnyasokat dobozokba pakolniuk, munka után pedig az alkalmi munkások szállásán kell meghúzniuk magukat, ahol „elhasznált levegő, izzadság, vizelet, ürülék, ondó, mosatlan haj, áporodott lehelet, rothadó fogak, szétmálló cipők, koszos ruhák, romlott étel, cigaretta és alkohol” szaga vágja mellbe a belépőt.

Közben persze mindenki meg akarja vágni őket: az illegális munkaadók, az „ügynökök”, a magukat segítőkésznek beállító, de a segítség árát többszörösen megkérő kisebb és nagyobb kaliberű bűnözők. Hőseink pedig az esetek többségében hagyják is, hogy palira vegyék őket. Mindez egészen addig vicces is lehet, amíg csak öt fonttal vágják át a nagy zsákmány reményében horgászbotot és vödröt bérelő Andrijt, onnantól kezdve azonban már korántsem az, amikor a kínai lányokat azzal a maszlaggal adják el Amszterdamba, hogy havi ötezer euróért kell majd bébiszitterkedniük.

És ez az a pont, ahol nem tudom igazán eldönteni, hogy Lewycka tulajdonképpen mit is akart: szórakoztató vagy inkább társadalmi regényt írni (a könyvet egyébként 2008-ban jelölték a politikai tartalmú írásokért odaítélendő Orwell-díjra). A regényen érződik, hogy a szerző alaposan beleásta magát a felmerülő témák némelyikébe (a csirkefarm leírása például olyan plasztikusra sikeredett, hogy engem most egy darab grillcsirkével a világból ki lehetne kergetni), közben azonban más, az illegális bevándorlók mindennapjaihoz tartozó potenciális problémákat (embercsempészet, lánykereskedelem, prostitúció) csak szőrmentén érint.

A magam részéről azonban ez alkalommal megengedő vagyok, olvasás közben nem akarok fennakadni ezen, hagyom, hogy magával sodorjon a cselekmény. Ami – bevallom őszintén – nekem már a végén egy kicsit sok volt, így az éttermi kitérőt és a sheffieldi utazást a szerző helyében kicsit feszesebbre vettem volna.  Viszont élveztem a narrátorok váltakozását, és bár valahol azt olvastam, hogy az olvasók egy része utálta a kutyás „betoldásokat”, szerintem azonban ezek sokszor nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a sztori gördülékenyebben haladjon a maga útján tovább.

                                                                                                                            10/7
A könyvért köszönet a Geopennek!